A lemondást a 85 esztendős XVI. Benedek saját maga jelentette be hétfőn latin nyelven a Vatikánban. Közölte, egészségi állapota többé nem teszi lehetővé számára, hogy betöltse hivatalát. A katolikus egyház vezetőjét II. János Pál pápa 2005. áprilisi halálát követően választották meg.
A pápa közleményében így indokolta meg döntését: „Miután többször megvizsgáltam Isten előtt a lelkiismeretemet, arra a következtetésre jutottam, hogy az erőm – koromnál fogva – többé nem alkalmas, hogy megfelelően lássam el egyházfői szolgálatomat.”
„A mai világban, amely számtalan gyors változásnak van kitéve, valamint az élet és hit mély értelmének a kérdései ingatják, azért, hogy irányítsam Szent Péter bárkáját és hirdessem az evangéliumot, szükségem van mind a testi, mind a szellemi erőre” – közölte a pápa. – Arra az erőre, amely az elmúlt hónapok során csökkent bennem, oly mértékben, hogy be kellett ismerjem: képtelen vagyok megfelelően ellátni a szolgálatot, amelyet rám bíztak.” .
„Ezen okból – rögzítette XVI. Benedek –, tudatában a lépés komolyságának, szabad akaratomból kijelentem, hogy lemondok római püspöki címemről, Szent Péter örökösi címéről, amellyel 2005. április 19-én bízott meg a bíborosi testület. Oly módon, hogy a pápai méltóság 2013. február 28-án este 8 órakor meg fog ürülni, és össze kell hívni a bíborosi konklávét, amely megválasztja az új főpapot” – zárta nyilatkozatát a pápa.
{fcomments}