A haraszti Gál János esetére harasztiak hívták fel a figyelmünket, mondván, ez az emberi történet szót érdemel. Borzasztó gyermekkor és bántalmazások után másfél éve a szántóföldön él, építési törmelékből készült házban, víz, áram és fűtés nélkül.
Gál János Harasztiban él. Jobban mondva a haraszti földeken, egy olyan helyen, amely autóval nem, csupán gyalog vagy esetleg biciklivel közelíthető meg. A főűtról letérve 10 perces gyaloglás után jutottunk el Gál János „házához”, amelynek láttán torkunkra forr a szó: 2 x 3 méteres kis építmény, palatetőkkel lefedve, csupán egy régi kanapé fér el benne, amely fekhelyként szolgál, semmi több. Ez volna János otthona. A ház mellett található egy kiszuperált gáztűzhely, amelyen időnként fő is valami. Van még egy kis veteményes, amelyet a riportalanyom művel valamint néhány gyümölcsfa. Bár az ember sok mindent tapasztal a nagyvilágban, borzalmas volt látni, hogy egyesek milyen körülmények között élik az életüket.
A bátyja bántalmazta, kisemmizte, így elmenekült a családi házból
Gál János nehéz gyerekkort élt meg. Apja alkoholista volt, anyja kezelésre szorult. Bátyja, amióta az eszét tudja, bántalmazta. János próbált normális életet élni, dolgozott, a háborúban honvédőként harcolt, szeretett volna családot alapítani és megnősülni. Utóbbit megakadályozták külső erők, a háború befejezése óta pedig az államtól 100 kunát kap havonta. Munkanélküliként tartják nyilván már évek óta. Rendszeresen jelentkezik a munkaügyi hivatalban, ennek folytán szociális segély illeti meg. És mintha ez sem lenne elég csapás, a családi házból, amelyben neki is része van, el kellett menekülnie. Nem tudta ugyanis tovább tűrni a bátyja általi terrorizálását. Keserűen mesélte, hogy abból a kevés segélyből még azt is felajánlotta a testvérének, fizet neki, csak ne üsse meg többé. De mivel nem történt semmi változás, János tavaly tavasszal gyermekkora kedvenc játszóhelyére költözött.
Gyerekkorában szívesen játszott a határban
Riportalanyom gyerekként nagyon szeretett a határban, a szántóföldeken játszani. Elmondása szerint ezek az egyedüli kedves emlékei gyerekkorából. Így amikor már nem tudta elviselni a sorsot, amely utolérte, eldöntötte, hogy elmenekül otthonról, és megpróbál a szabad ég alatt megélni. Időközben lassan egy kis összetákolt kocsin apránként kihordott a faluból építési hulladékot, öreg téglákat, öreg ablakot, ajtót, amit a harasztiak odaadtak neki. Egymaga húzta fel belőle a négy falat, amely ma otthonaként szolgál. A szociális segély elmegy az élelemre, ivóvizet tartályban hord a faluból. Öntözésre pedig egy lassan négy méter mély kutat ásott, innen nyeri a vizet. Családjára nem számíthat, így marad az a néhány falubeli, aki időnként segít neki, élelmet, ruhaneműt adományoz a szerencsétlen sorsú 40 éves férfinak. Kíváncsi voltam, hogyan tölti egy napját. Gondozza a veteményest, naponta bejár a faluba, tanulmányozza a Bibliát. Évekkel ezelőtt ugyanis csatlakozott a Jehova tanúihoz. Elmondta, annak ellenére, hogy így kell élnie, nem kíván mást, csak azt, amit minden ember. Lehetőséget a tisztességes életre, egy szerény otthont, családot, munkát és természetesen békét. Merthogy senkire sem haragszik, mindenkinek, aki rosszat tett vele, lélekben már megbocsátott. Közben pedig készül a télre, foltozgatja a házat, amely egy telet már kitartott vele együtt. Fagyban, hóban, fűtés nélkül is átvészelte. Embert próbáló időszak volt, de túlélte, és most készül a következőre, amely hamar itt lesz. Neki pedig meg kell próbálnia a lehetetlent: embernek maradni az embertelenségben.
{fcomment}
