Reppman Dékány Zsuzsanna kutatómunkájának köszönhetően készül a Csúzai füzetek 4. része, melyből olvasóink már kaptak ízelítőt, amikor az ottani mesterségekről, kisiparosokról olvashattak lapunkban. A Füzetek egy fejezete a falu egyik történelmi pillanatának, Csúza 1941-es – a Délvidék, s ezzel együtt a Drávaszög – visszacsatolásának, valamint az ehhez köthető országzászló-avatásnak kíván emléket állítani. Az eseményekről cikkek, fotók és a legidősebbek emlékfoszlányai maradtak fenn.
Eseménydús időszak volt magyarságunk történetében a 20. század eleje. A trianoni békediktátum következtében Magyarország területének és lakosságának is több mint a felét elveszítette, amit legnagyobb nemzeti tragédiánknak tartunk. Az 1938-41 közötti időszak viszont eredményes periódus volt hazánk történelmében. E három év alatt lényegében részben békésen átrendeződtek Közép-Európában a Párizs környéki békékben kialakított igazságtalan határok.
1938-ban Dél-Felvidéket, 1940-ben Észak-Erdélyt csatolták vissza Magyarországhoz. A volt jugoszláv-magyar határt 1941. április 11-én lépték át a Magyar Királyi Honvédség csapatai, hogy fennhatóságuk alá vonják Bácskát, a Muraközt és a Baranya-háromszöget.
Csúzán már kevesen élnek azok közül, akik még emlékeznek erre az eseményre. Nagymamám általános iskolás volt ekkor, de még most is jól emlékszik arra a napra, amikor a magyar katonák végigvonultak a falu főutcáján.
Tőle hallottam, hogy a legtöbb háznál piros-fehér-zöld színű zászlót varrtak erre az alkalomra, és volt, aki a régi, féltve őrzött, szerbek elől rejtegetett lobogót vette elő.
Április 13-a húsvétvasárnap volt, amikor bevonult a magyar hadtest a faluba, a csúzaiak nemzeti színű szalaggal, virágokkal és örökzölddel díszített diadalkapukat állítottak fel, és virágokkal várták a katonákat – felemelő pillanat volt ez az itteni magyarok életében. Virággal volt díszítve a templom is, a húsvéti istentisztelet különösen ünnepélyesre sikeredett. A magyar katonák is részt vettek rajta, annyian voltak a csúzai református templomban, ahányan talán azelőtt és azóta sem.
Pápa Éva imádságos könyvében az alábbi bejegyzés olvasható: „1941 Április 13dikán jöttek be a magyarok, szabadítottak föl 23 évi szerb iga alól.”
Emlékezetes országzászló- és hősiemlékmű-avatás 1942-ben
Egy évvel később, május 31-én, a hősök vasárnapján, ahogy a Dunántúl nevű pécsi napilap (1911-44) írta, országzászló- és hősiemlékmű-avatásra került sor Csúzán, az akkori községházánál (később ifjúsági otthon, majd posta, ma bolthelyiség). A csúzaiak ekkor építették át a templomdombi feljárót várbástyaszerűen, amely ma is áll, s a református templommal együtt mostanra a falu jelképévé vált. Az építkezés és a zászlóavatás emlékét fényképek is őrzik, melyeket Tóth Attilától kaptunk. Tőle tudtuk meg, hogy a képeket a Denke család őrizte meg. Denke Dávid volt a visszarendeződés idején a falu jegyzője, ő is szerepel az egyik fényképen, amely az avatóünnepségen készült. A várbástya falán ma az 1. és 2. világháború hősi halottai tiszteletére állított emléktáblák állnak, melyeket 2002-ben állítottak.
Azon a vasárnapon az első világháború hősi halottai tiszteletére avattak emléktáblát, a templomkapu másik oldalára pedig Magyarország térképe került. A címeres országzászlót Peleskei Gyula egykori csúzai lakos ajándékozta szülőfalujának, melyet a bástya bal oldalán húztak fel. Az avatóünnepségen zászlódíszbe öltözött az akkor még színmagyar református község.
Az eseményen jelen volt Major Maris néni is, aki egy fényképet őriz az eseményről. A képen ifj. Fodor Sándor országgyűlési képviselő, csúzai szőlőbirtokos tartja beszédét, a háttérben lányok állnak esernyővel a kezükben – az idősebbek díszmagyarban. Maris néni a fiatalabbak között foglalt helyet, 12 éves volt ekkor.
– Rengetegen vettünk részt ezen a szép ünnepségen, büszkék voltunk rá, hogy magyarok vagyunk – mondta Maris néni, hozzátéve, kár hogy ennek az időszaknak hamar vége szakadt.
Neves vendégek érkeztek Csúzára, itt volt többek között dr. Blaskovich Iván Baranya megyei főispán, aki ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a háború éveiben senki sem járhat külön utakon, mindenkit egy cél kell vezéreljen, és hogy „minden célt és szándékot bele kell illeszteni a nagy magyar közösségbe”. Szónoklatát az „Istenért, hazáért!” felkiáltással fejezte be, amit a közönség vastapssal fogadott. Rajta kívül más remek szónokai is voltak az ünnepélynek – derül ki a cikkből. Berta Imre református lelkész „megkönnyeztetően szép beszédben emlékezett meg Csúza harminc hősi halottjáról” az istentiszteleten. A vendégeket köszöntő ifj. Fodor Sándor a szerb megszállás keserű éveit idézte fel, majd azzal zártra beszédét, hogy „a Délvidék magyarsága az idegen elnyomás alatt is magyar volt, az is marad, és az is lesz mindig.” A lobogót a Magyar hiszekegy eléneklése közben húzták fel a zászlórúdra.
