Ismét nívós borversenyen bizonyított a csúzai Kováts pincészet – a Siklósi Tenkes Hegyközség Szent György-napi Borversenyén nagyaranyérmet nyert 2024-es olaszrizlingjével, ezzel együtt elnyerték a „Legjobb horvát bor” díjat is.
Szent György-napja (április 23.) ugyan már rég elmúlt, de végül is a verseny legjobbjai múlt hétvégén mutatkoztak be az V. Villányi Aranykóstoló nevű rendezvényen Pécsett, így aktualitásából nem veszített a téma, különösen azért nem, merthogy szerencsére a díjnyertes borokból még mindig akad Kovátsék hordóiban, de aki esetleg részt vesz majd az eszéki Borok és művészetek éjszakája (Večer vina i umjetnosti) nevű rendezvényen, ott is felkereshetik Kovátsék standját, ha jó borokat kóstolnának.
Visszakanyarodva az említett nívós borversenyre, hagyományosan a siklósi várban került sor rá a Siklósi Tenkes Hegyközség szervezésében. Az eseményen a környék országos szinten is jelentős borvidékének legnagyobb borászai jelennek meg. A Drávaszögből is érkezett néhány minta, a csúzai Kováts mellett a karancsi Szabó, valamint a vörösmarti Mészáros & Mészáros pincészet is küldött tételeket a megmérettetésre, valamennyien szép eredményekkel tértek haza, tovább öregbítve a drávaszögi borrégió jó hírét.

A csúzai Kováts pincészet visszatérő résztvevője az eseménynek, de az idei borversenyen érték el egyik legjobb eredményüket: nagyaranyérmet hoztak haza a tavalyi évjáratú olaszrizlingjükkel.
A borversenyen, amelyre több mint kétszáz minta érkezik a borvidékről, mindössze néhány nagyaranyat osztanak ki azon aranyérmes termelők között, akiknek a nedűje a legmagasabb pontszámot kapta a szakemberek alkotta zsűri értékelése alapján. Idén összesen nyolc nagyaranyat osztottak ki, ebből kettőt a fehérborok termelőinek – ezek közül az egyik Kováts Attila volt úgy, hogy termékük egyben a legmagasabb pontszámot kapta a fehérbor kategóriában. A csúzai pincészet büszke rá, hogy emellett elnyerték a „Legjobb horvát bor” díjat is. Aranyérmet kaptak továbbá a sauvignon blanc-nal, traminivel, sárgamuskotállyal és chardonnay-vel is.
Kováts Attila lapunknak úgy nyilatkozott, 2024 nem volt kimagasló év borászati szempontból, mindenesetre jól sikerült az olaszrizling, ezt a siklósi mellett most már hazai verseny eredménye is bizonyítja.
A minőséget szerencsére megbecsülik, a csúzai családi gazdaság egyre nagyobb ismeretségre tesz szert mind idehaza, mind Magyarországon és Kárpát-medence-szerte. Van törzsvásárlójuk a tengermellékről, de előfordul, hogy a Felvidékről (Szlovákia) ugranak le hozzájuk bort vásárolni.

Sárgamuskotályt tavaly szüreteltek először
Egy vállalkozás – ez esetben borászat – sikeréhez nélkülözhetetlen a kísérletező kedv, a nyitottság az új dolgokra.
Attila elmondta, a sárgamuskotályból, amely szintén aranyérmes lett Siklóson, ez az első évjáratuk, néhány évvel ezelőtt telepítették.
– Sárgamuskotályunk tokaji klón, az oltványokat Magyarországon vettük, és nagyon jól kiérezhető belőle a fajtajelleg. Ez a bor már bizonyított hazai borfesztiválon is, a fogyasztók körében népszerű volt az illatos borfajta – mondta Attila, hozzátéve, sárgamuskotályból nem termelnek sokat, és kizárólag palackozva értékesítik.
Idén háromnegyed hektáron kb. 3,5 ezer tőke olaszrizlinget ültettek Vörösmarton, összesen jelenleg mintegy 14 hektárnyi szőlőültetvényük van. A szőlőültetés sok esetben szőlőújítást jelent, hiszen vannak olyan tőkéik is, amelyek az 1970-es évek végén kerültek a földbe. Persze nem kell alábecsülni az öreg tőkét – jegyezte meg a csúzai borász –, sokkal jobban bírják a mai aszályos időjárást, mint a fiatalabbak.
A lényeg tehát a pontos mérlegelésen múlik, a számításokon, a tapasztalaton, az odaadó munkán, ahogy a nap alatt a szőlőben, úgy a pince mélyén, a hordók között is, az eredmény pedig a kimagasló minőség, amit nemcsak a szakmai gárda állít, hanem egy-egy fesztiválon a standjuk előtt kígyózó sorok is visszajeleznek.














