„Mindenki tudta, mi a dolga”

720
09-DSC_0317

Faragó Ferenc a horvátországi magyar oktatásügyről és egyebekről

Az önálló Horvátország első magyar parlamenti képviselője Faragó Ferenc volt, akit mégis talán a legtöbben (pélmonostori) középiskolai tanárként és tanügyi tanácsosként ismernek. A ma 78 éves pedagógus Pécsett éli aktív nyugdíjas életét. Ott kerestük föl mi is, ahol a szívesen beszélt nekünk a horvátországi magyar oktatási rendszer kialakulásáról, tanfelügyelői és képviselői pályafutásáról.

Faragó Ferenc ma nyugdíjasként éli napjait pécsi otthonában. Menekültként került a megyei székvárosba 1991 őszén, harminchat évnyi tanári munkával a háta mögött, a horvátországi magyar oktatás felügyeletével megbízott szakemberként.

Egy, a horvátországi magyar oktatásról szóló dokumentumfilm kapcsán kerestük föl, hiszen ő volt az, aki tanulmányozta és fel is dolgozta a horvátországi magyar oktatás múltját és közelmúltját. Pályafutását általános iskolai tanítóként kezdte, majd 12 évig volt középiskolai történelemtanár, és ugyanennyi évet tevékenykedett tanügyi tanácsosként is.

Jegyzetekkel, újságkivágásokkal felvértezve várt bennünket. Először az otthoniak, az ismerősök, egykori diákjai holléte felől érdeklődött, velük kapcsolatban régi emlékeket, történeteket is felidézett.

Ugyanilyen lelkesedéssel beszélt a horvátországi magyar oktatásról is, amelynek a szempontjából a legmeghatározóbb időszak a 1960-as évek vége volt. Egy 1969-es szábori határozat tette lehetővé azt, hogy minden olyan helységben, ahol legalább 200 ember magyarnak vallotta magát, bevezessék a magyar nyelv oktatását.

– A magyarnyelvoktatás bevezetése különösen a szórványvidéken volt fontos. Ebben az időben kezdte meg Merki Ferenc tanügyi tanácsos az ún. anyanyelvápolás megszervezését. Az akkori politikai rendszer nem tette lehetővé az identitástudat hangoztatását, ami az alapvető cél lett volna, ezért inkább az „anyanyelvi tudatot” helyeztük előtérbe, ez már jobban megfért az akkori jugoszláv eszme mellett. A 70-es években 21 tanintézményben vezettek be nyelvápolást, ami nagyon nagy eredmény volt – emlékezik vissza Faragó Ferenc. Aki azt mondja, hogy Merki utódjaként, tanügyi tanácsosként igyekezett a munkát folytatni. Elmondása szerint tanácsosi/tanfelügyelői munkaköre nagyon szerteágazó volt. Az oktató-nevelő munka felügyelete mellett a tantervekről is gondoskodnia kellett, az iskolák felszereltségére is oda kellett figyelnie, és pedagógus-továbbképzéseket szervezett.

A szórványokban folyó anyanyelvápolás mellett rendkívül fontosnak tartották a magyar nyelvű középiskolai oktatás megszervezését is. A 1970-es évekig azok, akik magyarul szerettek volna érettségit szerezni, a Vajdaságba mentek tanulni, a középiskola befejezése után viszont sokan ottragadtak. Miután 1969-ben összevonták a középiskolákat Pélmonostoron, a Drávaszög „fővárosában”, megoldódni látszott a magyar tanulók továbbtanulási lehetősége is: a központban tanuló magyar diákokból kétnyelvű osztályokat szervezhettek.

– Az első horvátországi középiskolai magyar osztályba kezdetben 20 fő járt. Majd 1973-ban egy magyar gimnáziumi osztály indítására is lehetőséget kaptunk. Az ott dolgozó magyar pedagógusok szívügye volt, hogy ez az osztály létrejöjjön. Ennek a feltétele tíz tanuló beiratkozása volt – meséli tovább Faragó Ferenc. Hozzáteszi azt is, hogy az akkori körülmények között viszont még a látszatát is kerülniük kellett annak, hogy a tanárok rábeszélik a szülőket gyerekeik magyar osztályba íratására. De azt mondja, ennek ellenére megtalálták a módját, hogy felvilágosítsák őket a magyarul tanulás előnyeiről.

– Volt olyan pedagógus, aki a buszállomáson várta az érkező, beiratkozni szándékozó diákokat. Persze minderről nem beszélhettünk, nem tárgyalhattuk meg a teendőket, de mindenki tudta, mi a dolga – teszi még hozzá.

Nagyon szívesen emlékezik vissza a pélmonostori középiskolai központ magyar évfolyamaira, a nyolcvanas években egy-egy tanévben 150 diák tanult itt magyarul.

– Az ott dolgozó kollégákkal együtt mindent megtettünk azért, hogy ez az intézmény a horvátországi magyarság számára meghatározó fontosságúvá váljon. Másfél évtizeden keresztül egyetemistáink döntő többsége innen került ki. Azon igyekeztünk, hogy összetartsuk tanulóinkat, és ha nyíltan nem is, de az anyanyelv szeretetére, a nemzeti önazonosság-tudat erősítésére neveljük őket – mondja.

Egy történet is eszébe jut ezzel kapcsolatban. Elmondja, hogy évente szerveztek érettségi kirándulásokat is, az egyik csoporttal Görögországba készülődtek, és Kis Piroska tanárnő Szophoklész Antigoné című drámájának egy részletét is betanította a diákokkal. Akik aztán az Akropolisz maradványai előtt elő is adták azt magyarul, a sok kíváncsi turista szeme láttára.

Mindezeknek az 1991-ben kezdődött szerb megszállás vetett véget, ekkor a Magyarországra menekült diákok oktatását is meg kellett szervezni, ebben akkor Faragó Ferencnek is mint tanügyi tanácsosnak szerepe volt. Elsősorban összekötő szerepe volt a horvát és a magyar szervek között, és továbbképzéseket szervezett. De ennél is fontosabb feladatot kapott, amikor 1992-ben ő lett a HMDK jelöltjeként az önálló Horvátország első magyar szábori képviselője.

Azt mondja, élete legnehezebb négy éve volt. Menekültként Pécsett élt, onnét utazott hetente Zágrábba. Ekkor még nem állt rendelkezésre mobiltelefon, internet. A zágrábi magyarok segítségére viszont teljes mértékben számíthatott. Akiket képviselnie kellett, a horvátországi magyarok jó részével viszont csak nehezen tudta tartani a kapcsolatot. Arra viszont ma is büszke, hogy első fölszólalásában egy önálló magyar oktatási központ létrehozását kérte, amire ugyan pár évet várni kellett, de végül 1999-ben megnyílt az eszéki magyar központ. A kezdeti nehézségek ellenére igyekezett beletanulni a képviselőségbe.

Honatyaként vonult nyugdíjba. Azt mondja, azóta is aktívan telnek napjai. Az utazás, a turizmus mindig is érdekelte, így nyugdíjas klubja tagjai számára rendszeresen ő szervezi a kirándulásokat. Büszkén beszél gyerekeiről. Nagyobbik lánya és fia a közelében élnek. Nagypapaként is igyekszik helyt állni, szívesen viszi unokáját színházba. Kisebbik lánya Amerikában él, de kétnaponta beszél vele, és egy tengerentúli utat is tervbe vett már. Amilyen hévvel foglalkozott a horvátországi magyar oktatással, ugyanolyan lelkesedéssel ássa bele magát egy-egy politikai témába is, most leginkább az ukrán helyzet érdekli, így unatkozni egyáltalán nincs ideje.

 

{fcomments}