Kovács-Retih Brigitta idén februárban ment nyugdíjba, 42 évnyi családorvosi szolgálat után. Ebből huszonnyolcat töltött Hercegszőlősön, ahol nehéz szívvel csukta be a rendelő ajtaját utoljára. Vele beszélgettünk az orvosi hivatás nehézségeiről, de leginkább a szépségeiről.
Négyévtizednyi szolgálat után nagyon nem könnyű a váltás, de legalább ilyen nehézséget okoz a pácienseinek is az, hogy a rendelőbe lépve ezentúl nem Brigitta doktornő(jük) köszönti őket nevükön szólítva, majd, miután meghallgatta panaszaikat, nagy szakértelemmel, tapasztalattal és lelkiismerettel megvizsgálja őket. Mindenkihez volt egy-két kedves és biztató szava, és legalább ilyen fontos, hogy anyanyelvükön szólt a magyar emberekhez. Mindezekről Brigitta doktornő szerényen nyilatkozik – az interjúra sem volt könnyű rábeszélnem –, azt mondja, csak a dolgát tette.
1983-ban végezte el az orvosi egyetemet Pécsett. Egy évvel később már háziorvos volt Dárdán, majd Kiskőszegen, 1997-től pedig Hercegszőlősön. Attól kezdve már csak itthon praktizált, kivételt a magyarországi Komlón töltött háborús évek képeznek.
A pályafutás kezdetei
– Gyerekkoromban gyakran vittek orvoshoz torokgyulladással vagy hasonló panaszokkal, és annyira megtetszett nekem a doktor bácsik/nénik munkája, hogy már egész kiskoromban orvos akartam lenni. A pályaválasztás előtt volt bennem némi bizonytalanság, mert a matematika is érdekelt, aztán mégis az orvosi hivatás győzött – idézte fel az előzményeket a doktornő.
Szívesen gondol vissza munkájának a kezdeteire, amikor még az orvosi teendők eléggé különböztek a maiaktól.
– Szorosabb volt a kapcsolat az orvos és a beteg között, háziorvosként akkoriban talán többet tudtunk nyújtani, mint manapság. Sokkal több gyakorlati feladatunk volt, a sebellátástól kezdve a házi látogatásokig. A vérnyomásos és cukorbetegeknek előadásokat tartottunk, saját magam készítettem a kalóriatáblázatot és az étlapokat, több munkával jártak a háziorvosi feladatok – hasonlítja össze a kezdeti éveket a mostaniakkal, amikor több esetben küldik a beteget szakorvoshoz, viszont a technikai feltételeknek köszönhetően számos olyan vizsgálatot elvégezhetnek a rendelőben is, amilyenekre azelőtt nem volt lehetőség: van EKG-berendezésük, 24 órás vérnyomásmérőjük, defibrillátoruk, stb. Ugyanakkor ma több az adminisztráció, ami hátráltatja az orvosi munkát.
– Azt hiszem, akkoriban sokkal inkább voltunk a szó igazi értelmében vett családorvosok, mint ma. Jobban megismertük a beteget, a személyiségét, a családot, a hátteret – tette hozzá riportalanyom.
Szerinte a számítógép és az internet elterjedése nem tett jót az emberi kapcsolatoknak, és az is előfordul, hogy az orvosi munkát is nehezíti. Az internetnek köszönhetően ma tájékozottabbak a betegek, ugyanakkor sok mindent félreértenek, félremagyaráznak. Gyakori eset, hogy kész „diagnózissal” jönnek az orvoshoz, ami egyáltalán nem biztos, hogy megállja a helyét.
Romlott a lakosság általános egészségi állapota
A doktornő úgy látja, hogy sajnos egyre fiatalabb korban jelentkeznek a kardiovaszkuláris és daganatos megbetegedések. Nagyon fontos a szűrővizsgálat – hangsúlyozza –, de az sem mindig elegendő.
– Több időt kellene szánni a megelőzésre, ami nem biztos, hogy a mai rohanó életvitellel összeegyeztethető. A stresszes életmód, a mozgáshiány vagy a rosszabb minőségű élelmiszerek egészségre káros hatásainak ma jobban ki vagyunk téve – osztja meg velünk véleményét.
Az orvosi hivatás csakis mély elkötelezettséggel végezhető
Aki az orvosi hivatást választja, elkötelezettnek kell lennie, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki megmaradjon, kiteljesedjen a szakmában.
– A rendelő volt az első a fontossági sorrendben, az otthoni kötelezettségeknek kicsit mindig késve tudtam csak eleget tenni, de igyekeztem helytállni mindkét „fronton” – mondja a doktornő, hangsúlyozva, az orvos a nap 24 órájában orvos.
Sohasem volt az a típus, aki a rendelési idő végeztével szögre akasztja az orvosi köpenyt. Gyakran munka után végezte az adminisztrációt, hogy ne a betegektől vegye el az időt.
Főleg a pályája elején voltak gyakoribbak a rendelési időn kívüli, vagy akár éjszakai esetek. Az egyik emlékezetes sürgősségi helyzetet még a kiskőszegi időszakából idézte föl, amely még pályakezdő orvosként történt meg vele.
– A buszmegállóban egy fiatal srác rovarcsípés következtében anafilaxiás sokkot kapott. A rendelőbe az utcáról vittük be, ahol összeesett, újra kellett éleszteni. A fiatalember néhány hét múlva egy hatalmas virágcsokorral jelent meg. Nagyon meghatódtam – osztotta meg velünk az emlékezetes pillanatot.
Magyarul mondhatták el panaszaikat a páciensek
Munkájában óriási szerepe volt magyar nemzetiségének. Sokat jelentett a magyar páciensek számára, hogy anyanyelvükön szólt hozzájuk.
– Főleg az idősebb korú betegeimnek volt fontos, hogy magyarul mondhatják el panaszaikat. Ma már jóval kisebb azoknak a száma, akik nem beszélnek horvátul. Persze az orvosi szakkifejezések sem könnyítik meg a horvátul kevésbé tudó páciens dolgát, márpedig fontos, hogy világosan tudjunk beszélni, ha az egészségi állapotunkról van szó – hangsúlyozta riportalanyom.
„Az utolsó ajtózárásom volt a legnehezebb”
Brigitta doktornő idén, január végén ment nyugdíjba. Nehéz szívvel búcsúzott a rendelőtől.
– Az utolsó napok érzelmileg megterheltek, mert sokan eljöttek elköszönni. Ezúton is köszönöm mindenkinek a kedves szavakat. Az utolsó ajtózárásom volt a legnehezebb. Amikor összecsomagoltam és bezártam a bejárati ajtót, kellett egy kis idő, hogy magamhoz térjek. Az ember később persze elfogadja az új helyzetet. Meg az is igaz, hogy mostanra picit bele is fáradtam, egyre nehezebb volt egyeztetni a munkámat a családi kötelezettségekkel, az életkorommal és az egyéb teendőkkel. De így is nehéz volt a „szakítás”, hiszen a munkahelyem volt a második otthonom – mondta Brigitta doktornő.
Tartott tőle, hogy unatkozni fog, de szerencsére most is teljes az élete, válaszolja, amikor nyugdíjas életszakasza kezdeteiről kérdezem.
– Meglátogatom a gyerekeimet, olvasok, zenét hallgatok, találkozom a barátnőimmel, de pihenésre is több időm jut. Ha a helyzet úgy hozza, bűntudat nélkül elhalasztok egy adott feladatot, mert nem kell sehova se rohannom – avat be mindennapjaiba.
Összesen negyvenkét évet dolgozott családorvosként, ebből 28-at Hercegszőlősön. Csak szép emlékei vannak a szolgálati éveiből, szívesen gondol vissza rájuk, amihez hozzátartozik, hogy szeretett emberekkel dolgozni.
– Hálásan köszönöm minden kedves páciensemnek az együttműködést, a türelmet, a kapcsolatokat, amelyeket közösen alakítottunk ki. Sok szép évet, évtizedet éltem meg velük – mondta végezetül mindannyiunk Brigitta doktornője, mindenkinek azt kívánva, hogy őrizze meg az egészségét, mert annál nagyobb érték nincs.
