Magyarok jogvédelme a Kárpát-medencében

88

A Kisebbségi Jogvédő Intézet a korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezte évzáró őszi konferenciáját, melyre partnereik mellett neves szaktekintélyeket is meghívtak. A rendezvényt november 22–23-án Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartották meg. A tanácskozáson Matijević Olivér, a HMDK ügyvezető elnöke is részt vett.

A Kisebbségi Jogvédő Intézet által szervezett kétnapos konferenciát Csóti György – volt zágrábi magyar nagykövet -, az intézet igazgatója nyitotta meg. Elmondta, a tanácskozás célja az, hogy neves előadók, magas rangú tisztségviselők bemutassák a legújabb fejleményeket a kisebbségi jogvédelem területén, valamint hogy sor kerüljön a nemzeti kisebbségeket érintő szakmai tapasztalatcserére és egyeztetésre.

A neves előadók, magas rangú tisztségviselők mellett a Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársai is beszámoltak 2018-as tevékenységükről, bemutatták partnereiket, konkrét megbízásaikat és dokumentációs tevékenységüket.

A konferencia második napja a Kisebbségi Jogvédő Intézet partnereinek beszámolóival folytatódott. Elsőként Matijević Olivér, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége képviseletében szólalt föl, aki kiemelten foglalkozott a horvát alkotmányt módosító népszavazási kezdeményezéssel, amely korlátozta volna a kisebbségi parlamenti képviselők számát és jogait. „A nép dönt” elnevezésű civil kezdeményezés nem tudott megfelelő számú aláírást összegyűjteni a referendumhoz.

Csóti György a konferenciát azzal zárta: „Nem adhatjuk fel a harcot, ami nyelvünk használatáért folyik! Hálás köszönet mindazoknak, akik ebben a harcban részt vesznek. Ne hagyjuk nyelvünket támadni, ne hagyjuk nyelvünket elveszni!”