Egyre többen hagynak fel a tejtermeléssel, ugyanis az egyre szigorodó szabályok, a tej felvásárlási árának a csökkenése tönkreteszi a kistermelőket. A csúzai Csurmanék is jobbnak látták felszámolni az állományt.
– Az állattenyésztésben nincs hétvége, állandóan van munka a jószág körül – mondja Csurman Lajos, miközben a tehenek között szorgoskodik.
1991-ben vette az első borjút, azóta foglalkozik tejtermeléssel. Jelenleg nyolc tehenük és öt borjuk van, de a kis családi gazdaság a baromfitól kezdve a lóig sokfajta jószágnak ad még otthont. Korábban így volt ez minden falusi háznál, ma viszont már ritkaságszámba megy a háziállatoktól hemzsegő udvar.
– A teheneket, sajnos, nem sokáig gondozom már – kesereg a csúzai gazda, napok kérdése, és viszik a vágóhídra a haszonállatokat, mert már nincs belőlük haszon.
Sohasem éltek nagy lábon, de fenn tudták tartani a háztartást és iskoláztatták a gyerekeket. Eddig.
Néhány éve már mélyponton van Horvátországban a tejtermelés, több nagytermelő is felszámolta az állományt. Sorra hagytak föl a tejtermeléssel a kisebb gazdaságok is, mint amilyen Csurmanéké is. Amikor még 2,80-3 kúnát kapott a tej literjéért, örömmel adta le, de a jelenlegi 1,70 kúnás árért már nem fizetődik ki tejet termelni. Több a költség, mint a haszon.
– Amit most kapunk a tejért, azt vissza is forgatjuk a gazdaságba. Ne adj’ isten, hogy betegség üsse fel a fejét, az állatorvosi költségek ilyen kis haszon mellett szinte megfizethetetlenek. Ha elpusztul a jószág, én fizetek azért, hogy elviszik. De üzemanyag, áram, víz, tűzifa kell. Akartunk földet igényelni, de azt mondták, hogy én nem vagyok képes megmunkálni, hát akkor adják oda a nagygazdáknak! A tejterméket meg hozzák csak be külföldről – bosszankodik a lehetetlen helyzeten.
Sajnálja, hogy így alakult, de, mint mondja, ha bárki csak egy napra is a helyében lenne, az is azonnal belátná, hogy nem érdemes folytatni. Fiának sem ajánlotta, hogy erre pazarolja az idejét, erejét – többet ér, ha másba fekteti.
– Ha fiatalabb volnék, már elmentem volna külföldre. De ebben a helyzetben nem tudom, mihez kezdek majd – mondta, hozzátéve, a munkától nem ijed meg, de ha az ember átlépi a hatvanat, nem kell már sehol sem. Akkor mi marad? A szociális segély? Abból élnek már nála nagyobb „úriemberek” is. De mi lesz úgy az országgal, ha mindenki segélyből tartja fenn magát? – tette fel végül a költői kérdést.
