Az AGROSOLution poralapú szén-dioxidos levéltrágyája a horvátországi termelők körében már bizonyított. Most itt az új, folyékony készítmény, az AGROSOL liquid, amely még hatékonyabban fejti ki hatását az összes növényi kultúrában – tudtuk meg Szloboda Tibortól, a horvátországi forgalmazó cég elnökhelyettesétől.
Az AGROSOLution osztrák cég új trágyázási technológiája iránt világszerte óriási az érdeklődés. Horvátországi értékesítő partnerének, az INOV CO2 s.r.o. vállalatnak köszönhetően terméke a hazai gazdák körében is bizonyított. Poralapú szén-dioxid-tartamú levéltrágyája után idén ősztől a folyékony levéltrágya is forgalomba kerül nálunk.
Szloboda Tibor, a horvátországi importőr cég vezetőhelyettese lapunknak nyilatkozva elmondta, sokéves agrármérnöki tapasztalatait kamatoztatva arra törekszik, hogy minél szélesebb körben megismertesse a horvátországi gazdákkal az AGROSOLution termékeit, melynek segítségével olyan mértékben emelhetik bármelyik mezőgazdasági kultúra hozamát, minőségét, ami másfajta műtrágyákkal nem lehetséges.
– Hazánkban is szabadalmaztatott termékekről van szó, minden olyan innovatív gazdának ajánlom, aki javítana termése hozamán és minőségén, hogy mezőgazdasági termékükkel még versenyképesebbek lehessenek – mondta Szloboda Tibor.
Amit az AGROSOLution termékeiről tudni kell
Az AGROSOLution hazánkban is ismert és bevált poralapú terméke természetes ásványok keveréke, mely egészséges növekedést jelent a növénynek, vegyi anyagok hozzáadása nélkül. Kizárólag természetes ásványokból készül, ami a növény számára egyenletes szén-dioxid-háztartást biztosít.
Ennek következtében a növény több levegőt kap, és így gyorsabban és erőteljesebben növekszik.
Mivel minden növény fotoszintetizál, mindegyiknél – szántóföldi kultúránál, zöldségnél, gyümölcsnél – egyaránt alkalmazható.
Itt az új, még hatékonyabb szer, folyékony formában
Mivel a szilárd formátumú anyag porlik, kicsapódik, körülményes az alkalmazása, ezért a cég rövid idő alatt új, folyékony termékeket hozott forgalomba, az Agrosol liquidet és a Vino & Frutta-t.
A folyékony levéltrágya megkönnyíti a teljes kijuttatást permetezéskor, és olyan hatóanyagokat is tartalmaz, melyek a poralapúban még nem voltak benne.
A magas szén-dioxid-koncentrációt tartalmazó természetes ásványi keveréken kívül auxinokat, citokinineket, valamint az aminosavak 80%-át tartalmazza, melyek szükségesek a növény fejlődéséhez.
A folyadék felerősíti a növény saját ellenálló képességét annyira, hogy a különféle stresszeket okozó időjárási jelenségek – nedvesség, szárazság, tartós fagy – esetén a növény sokkal jobban tud védekezni.
– Az ellenálló képesség növelése a legjobb megoldás arra, hogy a jövő évi kockázatokkal szemben bebiztosítsuk a növényt, hiszen nem tudhatjuk előre, milyen időjárással kell majd számolnunk – hangsúlyozza a szakember.
A Vino & Frutta nyomelemeket és tápanyagot is tartalmaz. Alkalmazható szőlőre, gyümölcsre, zöldségre és szántóföldi kultúrákban egyaránt.
A szer használatával kapcsolatos tudnivalók
Az Agrosol Liquid átlagos permetezőgépekkel használható, és más növényvédő szerekkel párhuzamosan alkalmazható.
A használatával kapcsolatos egyik legfontosabb szabály, hogy időben permetezzünk, tehát a növény 3-5 leveles stádiumában, mielőtt még a gyökere kifejlődne, mert később már nincs hatása. Permetezéskor 03/04-es injektorfúvóka használata ajánlott. Ugyanakkor tapadásfokozó szert is ajánlatos használni, hogy a növény több anyagot tudjon felvenni.
Hatása a hozamon és a minőségen is érezhető
A folyékony levéltrágya alkalmazható a bionövény-termesztésben is. Hatására az átlagos termésnövekedés Németországban, Ausztriában és Magyarországon minden növénykultúrában mintegy 10-30%-os.
A termésnövekedésen túl minőségi javulást is eredményez a használata. Például az almának, szamócának vagy salátának jelentősen növeli az eltarthatósági idejét. A szántóföldi kultúránál, például a repcénél az olajtartalom, a búzánál a fehérje növekszik.
A szer a piacon egyedülálló, melyet világszerte szabadalmaztattak, a hatékonysága bizonyított, és a „konkurens” lomtrágyákat hozamban és gazdasági megtérülési rátában magasan megelőzi.
A termékek Szloboda Tibornál megrendelhetők, aki a szerrel kapcsolatos szakmai tanácsokkal is az érdeklődők rendelkezésére áll (mobil: 095 3755 270; e-mail: sloboda.tibor@agrosolution.hu).