Hetven éve szabadult fel Auschwitz

0
187

1945. január 27-én az első ukrán front néhány katonája lépett be elsőként az auschwitzi haláltábor kapuján. A látvány döbbenetes volt. Halottak mindenütt, az élők pedig emberi roncsok voltak csupán.
1942–45 között majd 2 millió ember pusztult el a legnagyobb náci haláltáborban. 2006-tól január 27. – az ENSZ határozata alapján – a holokauszt nemzetközi emléknapja.
A megsemmisítő tábort Lengyelország lerohanása után, 1940-ben állította fel az SS-parancsnokság egy régi kaszárnyában. A kezdetben munkatáborként is működő láger bejárata felett cinikus felirat díszelgett: „A munka szabaddá tesz”. A törzstáborban és az 1942-ben létrehozott birkenaui (Auschwitz II.-nek is nevezték) táborban építették fel az első gázkamrákat. Az első áldozatokat 1941 szeptemberében gázosították el, az iparszerű népirtás 1943 márciusában négy krematórium üzembe helyezésével kezdődött meg.
Az európai zsidóság megsemmisítésének központjává vált, egy idő után az ide érkezők már számot se kaptak; 70-75 százalékukra azonnali halál várt. Az emberek tervszerű megsemmisítése csak 1944 késő őszén ért véget. A németek az auschwitzi-birkenaui  gázkamrákat felrobbantották, majd 1945 elején a szovjet csapatok közeledésekor a foglyokat gyalogmenetben megindították nyugatra, így a Vörös Hadsereg katonái körülbelül 7500 végsőkig legyengült foglyot, többségükben nőket és gyerekeket találtak a táborban.
A haláltábor felszabadulásának évfordulója környékén számos tévécsatornán dokumentumfilmek, filmek foglalkoznak a szörnyűséggel, az újságokban, internetes oldalakon fogolysorsokról lehet olvasni. Az egyik szerint az élet itt nem volt más, mint „harc, hogy ne csak zárt csoportokban, ötösével tudjunk WC-re menni, hanem akkor, amikor ezt a szükség kívánta. Harc egyetlen korty vízért, és hogy meg lehessen mosdani. Harc egy nyers krumpliért, egy káposztafejért, egy répáért, amit szívdobogva loptunk a konyha körül.”
„Állandó rettegésben éltünk” – idéznek egy másik túlélőt.
A napokban több visszaemlékezést, naplórészletet is elolvastam. Az ember szinte el sem tudja képzelni, hogy micsoda borzalmakon, embertelen szenvedéseken ment keresztül közel kétmillió ember.
Az emléknap pedig újra és újra emlékeztet bennünket minderre. Az ENSZ egyhangúlag elfogadott határozata is hangsúlyozza „az emlékezés és a tanítás kötelességét”, vagyis azt is, hogy a jövő nemzedékei is megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.