Egy csúzai család, amelynél a hagyomány lételem

0
748

Legyen szó néptáncról, lovas kocsizásról vagy szénahordásról a farmon, mindent szívvel-lélekkel végeznek, négyen együtt, apa, anya és a gyerekek… Ficáék szerint csak így érdemes élni, aktívan a családért és a közösségért, továbbadva a lángot.

A csúzai Fica családot szűkebb környezetében, a Drávaszögben nem kell bemutatni  szinte senkinek sem. Mindenhol ott vannak, a szó jó értelmében: oszlopos tagjai – János tősgyökeres csúzaiként alapítója és a mai napig elnöke – a Csárdás népi tánccsoportnak, aktív résztvevői a falu kulturális életének. Valószínűleg sokkal szegényebb volna nélkülük a kis közösség. Hiányozna a legtöbb, tánccsoporthoz köthető program, nem úgy festenének a szüreti fesztiválok, nem volna, aki ilyen minőségben megszervezné a húsvéti locsolkodást, májusfaállítást. 

Jánosnak és feleségének, Kornéliának fiatal koruktól kezdve életük részét képezi a magyar népi kultúra, a tánc és a zene szeretete, gyerekeiket is ebben a szellemben nevelik.

Kornélia vajdasági származású, Topolyán született, a magyar többségű Zentagunarason nőtt fel, majd Magyarországra költöztek. Mohácson dolgozik fogorvosi asszisztensként. Munkájának köszönhetően ismerte meg Jánost, aki kezelésre érkezett rendelőjükbe. Az ismeretségből szerelem lett, gyorsan sor került a lánykérésre, összeházasodtak, és hamarosan az első gyerek is megérkezett.

– Nem vesztegettük az időt, szerintem felesleges, hiszen ha két ember összeillik, az már az elején kiderül – állítja Nelli.

Felejthetetlen volt a lakodalmuk Csúzán, az ünneplőket természetesen lovas kocsik szállították a menetben, összesen tizenhét fogat vett részt benne, több mint a falu bármelyik szüreti fesztiválján.

Csúzán telepedtek le; kérdésemre, hogy gondolkodtak-e rajta, és egyáltalán el tudnak-e képzelni olyan szituációt, ami miatt külföldre költöznének, egyhangúlag válaszolnak nemet mind a négyen.

A lovak szeretete szülőről gyerekre száll

János a lovak iránti rajongást apjától örökölte, aki még munkára is használta a patás jószágokat. Nála már csak hobbi, de, mint mondta, a lótartás így is egyfajta életmód. Állategészségügyi szakközépiskolát végzett, elképzelni sem tudott volna más hivatást magának. Többfajta jószágot tartanak, ezek közül természetesen a ló áll az első helyen.

– Az állatok iránti szeretet nálam úgy kezdődött – osztja meg velünk gyerekkori történetét –, hogy apámtól vettem meg az első borjúmat, amit felneveltem, majd a megkeresett pénzen vásároltam az első lovamat.

Nagyobbik lányuk, Lili ugyanígy indult el ezen az úton, kezdett állattartásba a tanulás mellett, és vette meg Herceg nevű póniját.

– Egyszer majd óvó néni szeretnék lenni, de hogy én is tartani fogok otthon jószágot, az nem kérdés – mondja Lili.

Húga, Glória is rajong az állatokért, neki egy lipicai a kedvence, Szellő – mutatja a fényképet. Lehet, hogy ez még változni fog a jövőben, de most úgy érzi, állatorvos lesz, ha felnő.

Mindketten kiveszik részüket a munkából a farmon. Szénát hordanak, apjuk felügyeletével a traktorvolán mögé is beültek már, de a legkevésbé nőies munkában, az istálló tisztításában is részt vesznek.

És persze imádnak lovacskázni, mindketten résztvevői az apjuk által szervezett fogathajtó versenynek, amire a csúzai szüreti nap keretében kerül sor.

Az egész család rendszeresen és együtt jár el a régió lovas felvonulásaira, magyar színekben, népviseletbe öltözve, amellyel kitűnnek a sokác lovasok közül.

Aktív résztvevői Csúza közösségi életének

Oszlopos tagjai, aktív táncosai a Csárdás együttesnek. Alapítását – többek közt – János kezdeményezte két évtizeddel ezelőtt, azóta is vezetője az együttesnek, mely a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége legelső népi tánccsoportja volt. Azzal a céllal hozták létre, hogy ízelítőt adjanak a horvátországi magyarságnak gazdag tánchagyományunkból, másrészt hogy identitásfejlesztő, hasznos időtöltést biztosítsanak a fiataloknak. Az együttes elérte célját, hiszen a két évtized alatt tucatnyi koreográfiát sajátítottak el és mutattak be idehaza és külföldön, nemzetközi ismertségre tettek szert, a régióban élő ifjúság több generációjának mutattak irányt. Számos rendezvény, program köthető a nevükhöz, amelyekkel felélénkítették Csúza művelődési életét. Munkájukkal 2012-ben kiérdemelték a Külhoni Magyarságért Díjat, melyet Fica János vett át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől Budapesten.

– Mindig azt mondom, akkor hagyom abba a táncot, ha a gyerekeim „átveszik“ a helyemet. Ez bizonyos szinten már megtörtént, hiszen mindkét lányom táncol, mégsem tudok elszakadni az együttestől – nyilatkozta lapunknak a csoportvezető.

Glória és Lili jelenleg a Hajnalcsillag gyermektáncegyüttesbe járnak. Emellett szavalnak, énekelnek, résztvevői a kultúrműsoroknak. Lili az iskolában is tevékeny, szakkörökre jár, népdaléneklő, mesemondó- és meseíróversenyeken vesz részt, mindemellett cserkészkedik is. Glória inkább a sportok iránt érdeklődik, nemrég kezdett gimnasztikára járni.

– Mindenre, amire nyitottak, megadjuk nekik a lehetőséget, aztán majd eldöntik, hogy folytatják-e vagy sem. De emellett azt is fontosnak tartjuk, hogy játékra is jusson idő, hiszen gyereknek is meg kell hagynunk őket, úgyis olyan gyorsan felnőnek – mondja az édesanyjuk. 

Kérdésemre, hogy hogyan érnek rá minderre, János egyszerűen csak azt válaszolta, mert akarják. És nem erőlködve teszik, nekik a hagyomány természetes igényük, lételemük, melyet – még ha közhelyesen hangzik is – nem ápolnak, hanem megélnek, ezzel példát mutatva gyerekeik és közösségünk számára. Ahogy mondták, addig ütik a vasat, amíg meleg, hisz már olyan kevesen vagyunk. Jó lenne, ha többen gondolkodnának így.