Lapunk munkatársát, Tatai Igort most beültettük a „forró székbe”, és ezúttal nem ő kérdezett, hanem mi faggattuk őt, aminek az apropója frissen megjelent első verseskötete, a Börgöngyei barlangrajzok, amely a HMDK gondozásában készült, a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásával.
– Alapvetően a legtöbben téged újságíróként ismernek. Mennyiben vagy más költőként, mint újságíróként? Hogy fér meg egymás mellett ez a két világ?
– Valószínűleg többen ismernek újságíróként, mert fényképezőgéppel és mikrofonnal a kezemben kerülök kapcsolatba a legtöbb emberrel már tizenkét éve. Verset még régebb óta, egyetemista korom óta írok, és a gondolataim szavakba öntése tulajdonképpen ezzel kezdődött – mondhatom, hogy a versírás nélkül ma újságírással sem foglalkoznék. Sokan „földönkívüliként” tekintenek a költőkre, és talán igaz is, hogy valamivel elvontabb gondolkodást igényel a versírás, de ettől még a két tevékenység teljesen jól megfér egymás mellett, mint ahogy bolti eladó, orvos és földműves is írhat verset. Hogy mennyiben vagyok más a két szerepben? Költőként elsősorban inkább magammal beszélgetek, és ami ennél is fontosabb, amikor verset írok, még nagyobb fokú nyitottságra és őszinteségre törekszem, mert hiszem, hogy ez hozhat valamilyen új felismerést számomra magammal vagy a környezetemmel kapcsolatban.
– Mikor és hogyan született meg benned a verseskötet gondolata?
– A saját és önálló verseskötet már azóta ott motoszkál a fejemben, amióta „komolyabban” verset írok, tehát amikor már nemcsak a saját magam szórakozására írtam, hanem másokkal is megosztottam a költeményeimet, és talán másokra is hatást gyakoroltam. Persze nem éreztem kevésbé értékesnek ezt a tevékenységet akkor sem, amikor csupán az asztalfióknak írtam, és még álmodni se mertem, hogy egyszer könyvformában látom viszont a költeményeimet, ami nagyon jó érzés! Hogy mikor? Jó kérdés, hahaha! – te és Tünde hoztátok fel a szerkesztőségben, hogy mi lenne, ha megjelentetnénk a verseimet, a kiadványt tavaly meg is pályázta a HMDK a zágrábi Kisebbségi Tanácsnál, nagyon hálás vagyok, hogy meg is valósult. Ezt megelőzte párom, Anna támogatása és biztatása az írást illetően, illetve abban, hogy megmutassam a verseimet – nélküle ma biztosan nem lapozhatnám ezt a kötetet.
– Börgöngyei barlangrazjok – mit takar a cím?
– Börgöngye egy csúzai falurész, ahol lakom. A legtöbb versemet itt írtam, aminek szerettem volna úgymond emléket állítani, másrészt kifejezni vele lokálpatriotizmusomat, sokat jelent számomra az otthonom. Harmadrészt pedig: a Börgöngye szó alliterál a barlangrajzokkal. A barlang motívum végig jelen van a kötet fejezetcímeiben, és nagyon sok mindent jelent számomra. Otthon, amire vágyik az ember, amikor nincs tető a feje fölött. Ahol családot alapíthat. „Bunker”, ahol elbújhat az egyre kiszámíthatatlanabb és veszélyesebb világban. A barlangrajz szóból pedig arra következtethetünk, hogy nem is az ember, hanem az előember a kötet „hőse” (ha nevezhető hősnek), aki – vagy akik, hiszen néha közösségi témákról is szó van benne – spirituális értelemben úton van egy emberibb emberré válás felé akkor is, ha tud róla, és akkor is, ha nem.
– Személyes élmények, emlékek, emberek is megjelennek a versekben. Mennyire tudatosan építkeztél az életed történéseiből?
– Talán a legszűkebb családom tagjai, Csongor fiam és a párom, Anna, akik a legtöbbször megjelennek a versekben. Az apává válás eddigi életem legnagyszerűbb eseménye, ami a könyv talán központi témája, a fejezetek sorrendjét tekintve is; a Versek a barlang melegéből című fejezet előtt kapnak helyet az önkeresés versei, utána pedig a közösségi kérdésekkel foglalkozó írások következnek, s a versek sorrendje többé-kevésbé az időrendnek is megfelel.
– Milyen volt a válogatás folyamata? Könnyen ment a döntés, hogy mi kerüljön bele, és mit hagysz ki a kötetből?
– A Börgöngyei barlangrajzok az elmúlt tizenöt év „terméséből” válogat. Magam sem tudom megszámolni, hány verset írtam ennyi idő alatt, elég rendetlen halomban gyűlnek a számítógépemen, telefonomon és füzetekben is, hiszen valamikor még valóban tollat forgattam. Ebből a bőséges anyagból nem volt egyszerű összegyűjteni a kötet tartalmát, leginkább azért nem, mert amikor arra készülök, hogy megmutassam magam a szélesebb közönség előtt, már a megfelelés réteges szűrőjén is át kell szitálnom a verseket. Volt, amit azért húztam ki, mert túl személyes, volt, amit meg azért, mert úgy éreztem, különböző okokból meghaladná az olvasó ingerküszöbét.
– Melyik versed áll hozzád most a legközelebb, és miért? Van olyan, amely különösen fontos számodra egy személyes ok miatt?
– Nehéz kiemelnem most egyetlen verset a kötetből. Talán megemlíteném a Bokor nőtt a fejem helyén című négysorosokat, amelyből kezdetben egy volt, s ami eredeti formájában a kötet hátulján kapott helyet. Így hangzik:
„Bokor nőtt a fejem helyén,
kicsit süket, kicsit néma,
és egy kicsit vak,
elbújhatnak benne a madarak.”
Ez a vers kapott később négy változatot, amelyek keretbe foglalják a fejezeteket. Ez a vers ihlette a borítóképet is, amelyet, akárcsak a könyv belső illusztrációit, Balog Berta kopácsi festő készített. Ezúton is köszönöm neki, hogy elvállalta a feladatot, csodás alkotásokat hozott létre.
– Mit jelent számodra maga az alkotás?
– Hobbi, szórakozás, időnként szórakoztatás, egyfajta naplóírás, lelki terápia, önkifejezés, szublimáció, írásgyakorlat, gondolkodásgyakorlat, alkotómunka, művészi tevékenység, mindez együtt és talán picivel több is. „Szemüveg”, amely mögé elrejthetem „előember-mivoltom”.
– Van olyan költő, kortárs vagy klasszikus, aki nagy hatással volt rád? Akinek a hangja valamiképp visszhangzik a te soraidban is?
– Elég sok költőt olvasok a magyar és a világirodalomból is, klasszikusoktól és kortársaktól egyaránt. A verseskötetben két költőnk, József Attila és Weöres Sándor hatása „látványosabban” megjelenik a két parafrázisban, amit a Születésnapomra és a Galagonya című verseikre írtam. De talán sok más hatás is érzékelhető a válogatásból, hiszen van benne szonett, epigramma, szabadvers, képvers, de a japán haikuból merítő egysoros is. Nagyon sokan gyakoroltak rám hatást, két nevet még kiemelnék: Weiner Sennyey Tibor és Balogi Virág Szentendréről, akik visszajáró résztvevői költészeti találkozónknak Csúzán, és akiktől költőként és emberként is nagyon sok támogatást kaptam, kaptunk. A Szabadég valamennyi költő résztvevőjével pedig támogatjuk egymást. Kezd kibontakozni valamiféle irodalomkedvelői kör közösségünkben, aminek nagyon örülök.
