Szellemvárosok

619

Kínában több olyan tízezres, sőt százezres város is van, amelyekben nem él egyetlen ember sem. Ezek nem ősi települések, hanem vadonatújak. Világszerte léteznek olyan települések is, amelyeket lakóik a legkülönbözőbb okokból kénytelenek voltak elhagyni. Ilyen szellemvárossá vált például a csernobili atomerőmű-robbanás után Prypiat.

Belső-Mongólia sivatagos vidékén épült fel Kangbasi. A város a semmiből tűnt elő, háromszázezer ember élhetne itt, de eddig alig 20 ezren költöztek oda. Itt épül majd meg a Hawtai Motor, amelyben évi 50 ezer autót fognak gyártani, és egy 4,3 megawattos erőmű is szerepel Kína 2011-ben meghozott ötéves tervében. Állami pénzből finanszírozták: 161 milliárd dollárba került. A vadonatúj város viszont üres, a házakat szinte senki nem lakja, üresen állnak az irodaházak, az üzlethelyiségeket nem adták ki. A bankokban nincsenek ügyfelek, a parkok és játszóterek üresek. Az utcákon nincsenek autók és emberek. Mindenhol a végtelen csönd. Emellett elképesztő látvány nyújt a városhoz épülő nyolcsávos autópálya, amelyen egyetlen autó sincs. Busz- és taximegállók, ahol nem állnak emberek. Sőt még olyan utak is vannak, amelyeken csak a buszok járhatnak, mégsem gördül végig rajtuk egy sem.
Dantu városa is tíz éve lakatlan: üres városnegyedek, hatalmas kihalt lakóparkok. A Yunnan egyetem egy teljes campusa kong az ürességtől. Zhengzou városa mellett is kinőtt a földből egy új település hatalmas toronyházakkal, de senki sem lakik benne. Chenggongban 100 ezer lakás áll üresen.
Az észak-tajvani San Zhit a felső tízezer nyaralóhelyének szánták, ám a futurisztikus üdülőket a gazdagok sohasem vehették birtokukba. A hely felépítése ugyanis számos emberéletet követelt, ami miatt sosem engedték befejezni a projektet. A környéken élők úgy tartják, az áldozatok szellemei máig nem hagyták el a helyet.
Kínában az ingatlanépítést nem a kereslet határozza meg, hanem az üzleti érdek, mert jó befektetésnek számít. Őrületes tempóban építettek fel újabb és újabb lakónegyedeket, lakótelepeket, városrészeket, sőt egész városokat. 2010 végén becslések szerint több mint hatvanmillió üresen álló lakás és ingatlan volt Kínában, amelybe mintegy 200-250 millió ember költözhetne be. Azonban ezek a lakások üresen állnak. A középosztály nem gyarapodik olyan ütemben, mint a lakások száma. Az igazi tömegeknek pedig ezek elérhetetlenek. Hiába a zsúfoltság, a magas árak miatt százmilliók nem tudják megfizetni ezeket az otthonokat, így kénytelenek lesznek továbbra is a kalitkalakásokban és a nyomornegyedekben élni.
 

Itt valaha emberek éltek
Kínában a vadonatúj városok úgy váltak szellemvárossá, hogy azokat emberek sosem lakták. A világ számos részén viszont egykor pezsgő életű városokat, településeket voltak kénytelenek elhagyni lakóik, és ma teljesen üresen állnak.
A ciprusi Famagusta polgárai a hetvenes években menekültek el otthonaikból a török megszállás elől. A turistaparadicsom Varosha nevű része még ma is kihalt, és tiltott területnek nyilvánították.
A nagy-britanniai Monsterrat sziget legnagyobb kikötővárosának pusztulását a Soufriére Hills nevű vulkán 1997-es kitörése okozta, amikor másfél méter magas hamuréteg lepte el a területet.

Graunt egy mesterséges tó vize lepte el

A csendes olasz falut, Graunt egy mesterséges tó vize lepte el. A lakók hiába tiltakoztak, egy multicég mégis elárasztotta a helységet – a templomtorony ma is kilóg a vízből.
A Namíbiai-sivatagban található Kolmanskop egykor népes utcáit és házait ma a homok vette uralma alá, miután a gyémántláz idején virágzó várost fokozatosan elhagyták lakói. A kísérteties település ma engedéllyel látogatható.
Igazi vadnyugati szellemváros az amerikai Sierra-Nevada-hegység keleti oldalán, Kaliforniában fekvő Bodie is. A település az aranyláz idején rendkívül gyorsan felvirágzott, a bányák bezárásával azonban lakói fokozatosan elhagyták. A helyet ma évente 200 ezer turista keresi fel.
Prypiat, a Csernobiltól 16 kilométerre fekvő ukrajnai település jelenleg elhagyatottan áll, miután az atomerőmű felrobbanása után 1986-ban teljes lakosságát – mintegy 50 ezer főt – evakuálták. Prypiat ma is félelmetes látványt nyújt, egyúttal a katasztrófaturisták kedvelt célpontja.
A Franciaország szívében fekvő elhagyott Oradour-sur-Glane település romos házai és elpusztított utcái máig őrzik a második világháború rémtetteinek emlékét. 1944-ben a németek rendkívül kegyetlen módon mészárolták le az itt élő férfiakat, nőket és gyerekeket – a legtöbben elevenen égtek el.
A spanyolországi Belchite házai és utcái között a turistákon kívül ma már csak a kísértetek járnak, miután 1937-ben Franco tábornok katonái és a spanyol republikánusok a településen és környékén ütköztek meg a polgárháború során. A romokat a sötét múlt mementójaként érintetlenül hagyták.

 

{fcomments}