Pálfi István-emléknap

197
08-plfi

Pálfi István néhai európai parlamenti képviselő szakmai hagyatékának megőrzése, valamint a határon átnyúló együttműködések fejlesztésében kifejtett szerepének elismerése jegyében hétfőn, szeptember 24-én harmadszor rendezte meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Pálfi István díjátadó emléknapot és a hozzá kapcsolódó nemzetközi szakmai konferenciát. A HMDK képviseletében Sipos Sándor, a Darázsi járás elöljáró-helyettese és Tóth Palizs Hajnalka vett részt rajta.

Az emléknap keretében adták át ünnepélyesen a Pálfi István-emlékérmet, melyet angol nyelvű nemzetközi minikonferencia követett A területi együttműködés perspektívái 2011–2020 között címmel.

A Pálfi István-emlékérmet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter alapította. A kitüntetést azok kaphatják, akik kiemelkedő munkát végeztek a regionális politika fejlesztésében, hozzájárultak az együttműködés fejlesztéséhez, a határon átnyúló kapcsolatok erősítéséhez. A bronz emlékérmet a miniszter adományozza évente egy személynek. A díjat első alkalommal, két éve, Jan Olbrycht lengyel politikus, európai parlamenti képviselő kapta, míg tavaly Michel Delebarre, a területi kohéziós politikáért felelős bizottság elnöke volt a kitüntetett.

Pálfi István fideszes politikus 2006-ban hunyt el; 2004-től haláláig az Európai Parlament képviselője volt, a költségvetési ellenőrzési és a regionális fejlesztési bizottságban dolgozott.

 

{fcomment}