Október 6-án azokra a magyar honvédtisztekre emlékezünk, akiket az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon végeztek ki.
Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét, akik a bukást követően kerültek osztrák fogságba. Így a nemzet vértanúi lettek: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly.
„Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.”
A fenti mondat a legenda szerint az egyik vértanú, Pöltenberg Ernő utolsó mondataként hangzott el a kivégzése előtt. A bosszú ebben az esetben a császári oldalt jelentette, hiszen a magyar sereg a Világos közelében levő szőlősi mezőn tette le a fegyvert az orosz csapatoknak. Ez pedig nagy sértés volt az osztrák oldal számára. Ha nekik adták volna meg magukat a magyarok, annak üzenete az lett volna, hogy az ellenük folytatott szabadságharc elbukott. Így azonban az volt az üzenete a fegyverletételnek, hogy a két nagyhatalom fegyveres erőivel szemben nem lehet tovább harcot folytatni. Ez volt az egyik fő oka annak, hogy az osztrákok a tábornokokat megillető lőpor és golyó általi halál helyett kötél általi halált írtak elő a magyar tábornokokra.
A hadbíróságot Karl Ernst törzshadbíró vezette. Az ítéleteket Julius Jacob von Haynauhoz mint Magyarország teljhatalmú kormányzójához kellett felvinni megerősítésre és aláíratásra. Valamennyi tábornokot kötél általi halálra ítélték annak ellenére, hogy például Dessewffynek szabad elvonulást ígértek a fegyverletétele előtt. Haynau a hadbíróság felterjesztése alapján négy halálra ítélt büntetését különleges kegyelemből a katonához méltó golyó és lőpor általira változtatta. Kiss Ernő altábornagy azért részesült e kegyelemben, mert a szabadságharc alatt ténylegesen soha nem harcolt császári haderő ellen, Dessewffy Arisztid és Lázár Vilmos azért, mert a császári csapatok előtt tette le a fegyvert, végül Schweidel József azért, mert csak a scwechati csatában harcolt a császári haderő ellen.
A tizenhármak ítéletét október 6-án – szándékosan a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján – hajtották végre, ami ezért a forradalom és szabadságharc vérbe fojtásának gyászünnepe.
|
Az 1848/49-es magyar szabadságharcban számos horvát származású tiszt és törzstiszt harcolt a magyar függetlenségért. Legmagasabb rangban Knezič Károly (Karlo) szolgált. Március 15. alkalmából emlékezzünk rá, úgyis, mint a szerb származású Damjanich tábornok fegyvertársára. 1808-ban született Veliki Groljevacon, a 6. határőrezred területén, Horvátországban. Vagyontalan, polgári származású, apja Knezič Fülöp cs. k. tiszt, horvát, anyja Benkő Borbála magyar. A gráci katonai iskolában végzett. 1827-től hadfi , 1844-től főszázados a 34/3.gyalogezrednél. Még ebben az évben Egerben házasságot kötött Kapitány Mihály egri szenátor Katalin nevű leányával. Házasságukból két leány: Olga és Irén született. 1848 nyarától részt vett a délvidéki harcokban. Október 30-tól őrnagy, zászlóaljparancsnok. December 1-től alezredes és egyben dandárnok a bácskai hadtestben. 1849.március 13-tól ezredes, hadosztályparancsnok a 3. hadtestnél. A szolnoki csatában a 3., a komáromiban a 2. osztályú katonai érdemjellel tüntetik ki. Damjanich lábtörése után április 30-tól ideiglenesen, május 7-től tábornoki rangban a 3. hadtest parancsnoka. Augusztus közepétől a „ Tiszai megfigyelő hadtest”- egy 2500 főnyi seregtest-parancsnoka Tokajban. Ezzel az alakulattal csatlakozott a Görgey által vezetett Feldunai hadsereghez. Kossuth Lajos elképzelése szerint, a győzelem után Erdély kormányzója lett volna. Világosnál tette le a fegyvert. Aradon kötél általi halálra ítélték és kivégezték.
Damjanich János, a szabadságharc szerb származású honvéd tábornoka és egyúttal az 1848-49-es harcok egyik legszélesebb körben ismert hadvezére 1804. december 8-án született a horvát határőrvidéken található Stazán. Damjanich szerb határőr-családból származott, így szinte természetes volt, hogy ő maga is folytatni kívánta a családi „hagyományt”. 1820-tól hadapródként, 1848 elején pedig már századosként szolgált Temesváron. Időközben megházasodott, Csernovits Péter temesi gróf testvérét, Csernovits Emíliát vette feleségül, akit aztán haláláig őszintén szeretett. Damjanich soha nem tagadta meg szerb származását, azonban Magyarország hű fiaként magyar nemzettudatát és hazáját mindennél előbbre valónak tartotta. Kezdetben katonái többnyire gyanakvással figyelték a szerb származása miatt árulónak sejtett Damjanichot, azonban alig kellett pár hétnek eltelnie, hogy a katonai sikereket egymásra halmozó, a harcokban személyesen is keményen küzdő parancsnok nemcsak országos hírnevet, de katonái feltétlen bizalmát és megbecsülését is elnyerje. A legjelentősebb délvidéki győzelmek a lázadó szerbek ellen többnyire Damjanich nevéhez kapcsolódnak. Damjanich magas, vaskos, nagydarab és heves természetű ember volt, emellett ravasz mód okos és jólelkű is. Bátorsága vitathatatlan volt, a harcokban többnyire maga is az első sorokban vett részt. Damjanich János, a szabadságharc hős mintaképe a háború egyik legkiemelkedőbb katonai vezetője volt. 1849. júliusában Kossuth az aradi vár parancsnokává tette meg. Itt érte Damjanichot a szabadságharc bukása. Augusztus 17-én, kegyelem fejében, letette a fegyvert és átadta a várat az orosz csapatoknak, akik azonban kiadták őt az osztrákoknak. Damjanich szerb nemzetiségűként született, magát mégis magyarnak tartotta, és életét hajlandó volt szeretett magyar hazájának szentelni és érte bármikor feláldozni. Halálos ítéletének tudatában így vélekedett: „Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.” Minthogy október 6-án az aradi tizenhárom közt utolsó előttiként végezték ki, a legenda szerint az akasztófa alatt megjegyezte: „Már azt hittem, hogy én, aki a csatákban mindig első voltam, most utolsó leszek. Szegény Emíliám! Éljen a haza!” |
A szabadságharc horvát hőse – Knezič Károly tábornok, Erdély kormányzója lett volna
Damjanich szerb nemzetiségűként született Horvátországban, de magát magyarnak tartotta
{fcomment}
