Nyaralásra fel!

202

Ha nyaralóhelyünket közúton kívánjuk elérni saját személygépkocsinkkal, több dologra is figyelmet kell fordítani, és érdemes komolyabban fel is készülni az utazásra. A saját személygépkocsi nagy előnye, hogy szinte korlátlan szabadságot biztosít számunkra, nem kell senkihez sem alkalmazkodnunk, ott és akkor állunk meg, amikor akarunk, azt a helyet és akkor látogatjuk meg, amihez kedvünk van. De ehhez az is szükséges, hogy utazás előtt vizsgáltassuk át az autónkat, és az esetleges meghibásodásokat hárítsák el a szakemberek.

Utazás előtt ajánlatos a gépkocsit szakemberrel átvizsgáltatni, és ezt még akkor sem célszerű elmulasztani, ha egy egy-két éves kocsiról van szó. Az átvizsgáltatás tényét nem kell bizonyítanunk, mivel ez csak a saját megnyugtatásunk miatt fontos. Ha nem szervizbe visszük az autót, akkor mi magunk ellenőrizzünk egy-két dolgot. Például a hűtővíz tartályát töltsük fel a megengedett mértékig, ugyanis az utazás során sokszor alakulhatnak ki dugók az autópályákon, a lépésben haladás során pedig a víz is felforrhat. Az ablakmosó folyadék tartályát is töltsük tele, hiszen a nyári melegben 100 fölötti tempónál rengeteg bogarat „begyűjthetünk”, amelyektől folyamatosan tisztítanunk kell a szélvédőt, ha jól szeretnénk látni. A motorolaj szintjét is érdemes ellenőrizni, és ha kell, töltsük fel a megfelelő olajtípussal, nehogy a Velebit leküzdése közben füstölni kezdjen a motor. A guminyomást is a terhelésnek megfelelően kell beállítani, ugyanis a nem megfelelő „keménység” decikkel, de akár literekkel is növelheti az autó fogyasztását. Tankoljuk tele a kocsit: erre azért van szükség, mert az esetlegesen kialakuló dugókban sokkal többet fogyaszt a gépjármű az araszolgatás miatt – de a folyamatosan működő klímaberendezés is zabálja az üzemanyagot. A meleg jelentősen rontja a vezető teljesítményét, és ez a figyelem lankadásához vezet. A légkondicionálót ezért célszerű rendszeresen karbantartani, és a pollenszűrő időszakos cseréjéről sem szabad megfeledkezni. És ha már levegőszűrőről beszélünk: a motor eltömődött légszűrője jelentősen megnövelheti az autó üzemanyag-felhasználását, vagyis a szűrő előírt időközönkénti cseréjének elmulasztásával nem lehet spórolni. Ha egy autó rendszeresen poros környezetben működik, a pollenszűrőt és a motor levegőszűrőjét indokolt az előírtnál gyakrabban – pl. 15 000 km-enként – cserélni.

A biztonság kedvéért
Még a legalaposabb felkészülésnél is történhet nem várt esemény. Ezért érdemes a kötelező felszerelésen túl a szakember által javasolt kisebb, akár útközben is meghibásodó alkatrészeket (például izzókészlet, ékszíj, akkumulátortöltő stb.) magunkkal vinni. Mindig legyen a gépkocsinkban az utazó személyek számának megfelelő mennyiségű ivóvíz és élelmiszer, illetve az esetleg szükséges gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, térkép vagy GPS-berendezés, és legalább 5 liter üzemanyag kannában.
Minél felkészültebben indulunk el, annál nyugodtabb lesz az utazásunk.