Indulhat az első állampolgársági per

203
gubik_allpog_esku

Gubík László, aki a napokban felvette a magyar állampolgárságot, nem hajlandó lemondani szlovák állampolgárságáról. A hatóságok viszont szinte biztosan megfosztják ettől, sőt, még 3319 eurós bírságot is kiszabhatnak rá, mivel ezt nem jelezte nekik. Gubík lapunknak elmondta: fellebbezni fog a döntés ellen, és kész szlovák állampolgárságának megtartása érdekében pereskedni az állammal.

Alkotmányjogászok szerint egy ilyen pert Szlovákia minden valószínűség szerint elvesztene. Ha ez így történne, akkor a parlamentnek módosítania kellene az állampolgársági törvényt, s törölni a Ficóék által egy éve beemelt részeket.

Ez egyébként része a kormányprogramnak is. A parlament ennek ellenére – az Egyszerű Emberek és egy KDH-s honatya ellenállása miatt – idén februárban nem fogadta el azt a koalíciós tervezetet, mely eltörölte volna az inkriminált rendelkezéseket. Bugár Béla, a Híd elnöke a napokban megismételte, amit pártja politikusai már hónapokkal ezelőtt jeleztek: szinte biztos, hogy a közeljövőben nem sikerül egy, a februárihoz hasonló módosítást elfogadtatni a törvényhozással.
Bugár azt tanácsolja a magyar állampolgárságot felvevőknek, hogy addig, amíg nem sikerül módosítani a törvény, Gubíkhoz hasonlóan pereljék be az államot. Az MKP közben jelezte: mindennemű jogi segítséget megad Gubíknak, aki az MKP lévai helyi szervezetének elnöke. Lapunknak tegnap elmondta: nem hajlandó lemondani párttisztségéről, a törvény szerint viszont csak szlovák állampolgárok tölthetnek be ilyen funkciókat.

Berényi József, az MKP elnöke úgy véli, az MKP ifjú politikusai figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a magyar állampolgárság nyílt vállalásával automatikusan elvesztik szlovák állampolgárságukat, s emiatt nem indulhatnak a parlamenti választásokon, illetve nem is voksolhatnak, ami komoly veszteséget okoz a hazai magyar közösségnek.