A honvédő háború kopácsi áldozataira emlékeztek

159

A honvédő háború sok katonai és civil áldozatot követelt a magyarlakta településeken is. Minden évben december 3-án gyűlnek össze az emlékezők a kopácsi háborús áldozatok tiszteletére emelt emléktáblánál. Huszonnyolc évvel ezelőtt ugyanis ezen a napon vesztette életét az első kopácsi katona.

Szinte nincs is olyan település, ahol a honvédő háború helyi áldozatairól valamiképpen meg ne emlékeznének. Kopács civil szervezetei és a helyi választmány 2002-ben állíttatott emléktáblát a település központjában a honvédő háború katonai és civil áldozatainak a tiszteletére (időközben ezt az emlékművet a Bellyei járás felújíttatta). A táblán tíz név szerepel: Juhász Zoltán, Novacski Branko, Ereš Ivica, Ðurić Zorán, Bangó József, Grbavac Stanko Braco, Tóth Sándor, Séri István, Péteri Julianna és Dékány Ferenc. Róluk emlékeznek meg minden év december 3-án, azon a napon, amikor az első kopácsi harcos elesett.

Kedden a Bellyei járás, a Helyi Választmány és a Hadirokkantak Egyesületének bellyei (HVIDRA) képviselői, valamint a hozzátartozók helyeztek el koszorút és gyújtottak mécsest.

A megemlékezést a honvédő háború veteránjainak bellyei szervezete és a Bellyei járás szervezte, a járás nevében Željko Cickaj elöljáró, Varga Gábor és Munk Erik elöljáró-helyettesek koszorúztak.