Általános szokás, hogy mindenszentek napján a temetőkben rendbe teszik, virággal díszítik a sírokat, amelyeken gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a „temetők nagy keresztjénél” ma is elimádkozzák mindenszentek litániáját és megáldják az új síremlékeket. Ilyenkor mindenki elzarándokol a temetőbe, meglátogatja elhunyt hozzátartozóinak a sírját. Megtelnek a síremlékek őszirózsával, krizantémmal, az elmúlás jelképes virágaival.
Az ünnepre már a 4. századból is találunk utalásokat. Mindenszentek az egész kereszténység ünnepévé mégis 835-ben lett, amikor Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan is elismerte annak.
A magyar nép körében ezen a napon harangoztattak a család halottaiért, máshol ételt ajándékoztak a szegényeknek. Sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból, ezért a családi lakomán nekik is terítettek, és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy eligazodjanak a házban. Egyes falvakban ezen a napon választották meg a bírót, fogadták fel a cselédeket.
A halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezéssé. Ilyenkor mindenki elzarándokol a temetőbe, meglátogatja elhunyt hozzátartozóinak a sírját. Elborítják a síremlékeket az őszirózsák, krizantémok, az elmúlás jelképeivé vált virágok. Az emberek gyertyát gyújtanak, és elveszített szeretteikre emlékeznek.
A november 2-i halottak napja jóval későbbi eredetű: Szent Odilo clunyi apát 998-ban vezette be emléknapként az apátság alá tartozó bencés házakban. Hamarosan a renden kívül is megülték, és a 14. század elejétől a katolikus egyház egésze átvette.
A megemlékezés a halottakról, elhunyt szeretteinkről, az értük való közbenjárás a purgatórium (tisztítóhely) katolikus hittételén alapul. Eszerint azoknak, akik Isten kegyelmében hunytak el, de törlesztendő bűn- és büntetésteher van még lelkükön, Isten színe előtt meg kell tisztulniuk. Lelkileg nagy vigasztalás a hátramaradott híveknek, hogy imával, vezekléssel, szentmisével tehetnek valamit meghalt szeretteikért.
A sírokat a néphit szerint azért kell megszépíteni ilyenkor, hogy a halottak szívesen maradjanak „lakhelyükben”. A bukovinai székelyek – ahogy más kultúrákban is szokásos – még ennivalót is vittek ilyenkor a temetőbe. Az eredetileg az örök életről szóló „reményünnepet” a mediterrán népek ma is fiesztával ünneplik.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
