Az ’50-es évektől kezdve virágzott a sportélet Csúzán. A falunak volt futball-, sakk- és tekecsapata, népszerű tornászai és kézilabdabajnokai, akiknek nem volt méltó ellenfelük a Baranya-háromszögben. Kovács Sándor nyugalmazott tanár mesélt a csúzai sportéletről.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a labdarúgás a világ legnépszerűbb sportja. Csúzán is elsőként futballcsapatot alakítottak az 1930-as évek elején helybéli és sepsei fiatalokból. Ebben nagy szerepe volt idősb Pasza Dénesnek és a sepsei Tolnai Jánosnak. A csúzai focisport egyik vezetője volt Pinkert Ferenc is, őt pedig Pápa Sándor követte, aki jó csapatot hozott létre.
– Azonban Csúza sohasem a focijáról volt híres. A 80-as években tekeklub működött, céllövölde is, és volt idő, amikor a sakkért lelkesedtek és űzték versenyszerűen, de a falu sportéletének a fénykora a múlt század közepére tehető. Ebben az időben alakult meg a tornászklub és a kézilabdacsapat, amelyek hamar népszerűvé váltak a fiatalok körében. Mindkét sportágban kiváló tehetségek születtek – emlékezett vissza Kovács Sándor nyugalmazott tanár.
Maurits András, a tornatanár
Kovács tanár úr azt is elmesélte, hogy a csúzai kézilabda és torna sikere az 50-es évek elején kezdődött, amikor új testnevelő-tanár érkezett az iskolába.
Az újvidéki születésű Maurits András rendkívül tehetséges, jóindulatú és kitűnő szervezőképességgel megáldott tanár volt, korábban vajdasági bajnok volt talajtornában. Vörösmarton és Csúzán is tanított, Kovács Sándor is a tanítványai közé tartozott. „Nélküle talán nem is lettem volna tornatanár“ – fogalmazott.
Maurits András olyan rendkívüli lelkesedéssel állt a sport szervezéséhez, amely másokra is „átragadt”. Tornász-, illetve kézilabdacsapatot alapított az általános iskolásokból és az ifjúság soraiból. A tanár, akiről fiatalos kinézete miatt először azt hitték a diákok, hogy tanulni jött ide, markáns egyéniségével hamar kiváltotta diákjai megbecsülését.
Maurits edző tornászklubja gyorsan népszerűvé vált a lakosság körében is. Látványos tornabemutatókat tartottak Baranya-szerte, főleg a magyarlakta településeken, melyekre rengetegen voltak kíváncsiak. És nem csupán azért, mert még nem volt televízió. Mindig telt ház volt, egyszer Vörösmarton annyian összejöttek, hogy már nem tudták hova ültetni az embereket. A bemutatót elvitték Sepsére, Hercegszőlősre, Pélmonostorra, Laskóra. Nyáron lovas kocsival, télen pedig lovas szánnal járták a környékbeli településeket. Sepsén kisméretű volt a színpad, ezért még az is megtörtént, hogy a bemutató során a tornászok beleugráltak az első sorban ülő nézők ölébe.
– Volt sikoltozás, de azért nem haragudtak érte – mondta Kovács tanár úr.
A tornabemutatókért némi pénzt is kaptak, s a bevételből tartotta fenn magát a tornászegyesület – szőnyeget, lovat, ugródeszkát vásároltak. A tornasportban Kovács tanár úr és a szintén csúzai Kuruc József jeleskedtek, akit a faluban a mai napig Kis Kurucnak hívnak.
Vörösmarton a művelődési házban tartották az edzéseket, Csúzán pedig az úgynevezett kisotthonban, a mai tűzoltóság melletti, azóta lebontott, tulajdonképpen a volt községháza épületében.
– A tornászmutatványok nagyon sok gyakorlást igényeltek, napi rendszerességgel edzettünk, szinte már fanatikusan álltunk a dologhoz – mondta Kovács tanár úr.
A kézilabdacsapat Baranyában verhetetlen volt
A tornászklubbal egy időben alakult meg a kézilabdacsapat is. Az 50-es, 60-as években olyan erős volt, hogy nem volt méltó ellenfelük a Baranya-háromszögben, sőt, még Eszéken és Újvidéken is jól szerepeltek.
Kovács tanár úr a játékosok közül kiemelte Borkó Kálmánt, aki félpályáról dobálta a gólokat – az egykori, termetes játékos ma Amerikában él, aztán Szklenár Jánost és Pasza Ernőt, de másokat is megemlített, akik kiváló játékukkal hozzájárultak a csapat sikeréhez.
– Abban az időben kézilabdacsapatunk mindig a legjobbak között volt, húszas, harmincas gólkülönbségekkel nyertük a meccseket – mondta büszkén a tanár úr.
A csúzaiak legnagyobb sikerüket az 1966-os pélmonostori sportversenyen érték el. Egy kivételével az összes számban – atlétikában, súlylökésben, asztaliteniszben, sakkban, és a kézilabdában – ők voltak a legjobbak! Csupán kispályás fociban nem sikerült győzniük.
A sportolók közül többen többféle sportban is részt vettek és jeleskedtek. Rendszeresen gyakoroltak, és hétről hétre jártak bemutatókra és meccsekre. Volt rá példa, hogy egymást követték a tornák, de mint Kovács Sándor meséli, ez nem jelentett nekik akadályt. Arra is visszaemlékezett, amikor egyszer a vajdasági Szonta ellen kézilabdáztak Kiskőszegen. A meccsről hazaérve Kovács tanár úr és Kis Kuruc átbicikliztek Sepsére, mert a labdarúgócsapatból hiányzott néhány játékos a hazaiak elleni mérkőzéshez. Aztán hazatekertek, ahol már vártak rájuk a tornászok, mert még aznap este Darázson szerepeltek. Lovas kocsival mentek, a szekér meg volt pakolva mindenféle tornaszerrel. Az esti tornabemutatót mulatozás követte – többen hangszeren is játszottak közülük – , amely után hajnalban tértek haza fáradtan és a sikertől ittasan, ugyanis ott is megállták a helyüket.
Maurits András tevékenysége nem múlt el nyomtalanul. Kovács tanár úr számára is ő volt a minta tornatanári pályafutása során. Folytatta a kézilabdát és a tornát is, rengeteg tornabemutatót tartott, mindezt az iskolai munkáján kívüli aktivitásként csinálta.
A szóban forgó, közösségteremtő sportélet a 70-es évek végéig tartott; olyan aktív sportélet, mint addig volt, talán többé nem is lesz a faluban.
{fcomments}
