Újabb magyarverés

114

Újabb magyarverés történt Szabadkán az elmúlt hétvégén. A hír a következő: „Az incidens szombat este történt: nyolc magyar fiatal, négy lány és négy fiú a Szent Teréz-székesegyház előtt üldögélt, amikor rájuk támadt a 7–8 fős szerb csapat. A magyarok azt mondják, váratlanul és gyorsan történt minden, jöttek a pofonok, két fiút megrúgtak, és mielőtt segítséget tudtak volna kérni a közeli szórakozóhelyen lévő barátaiktól, a szerbül beszélő támadók már elfutottak. Májusban a templom előtti parkban történt hasonló bűncselekmény, csak az brutálisabb volt, hiszen vipera is volt a támadóknál.”

Nemrég kollégáimmal négy napot töltöttünk Szabadkán, az ottani kollégákkal együtt egy továbbképzésen vettünk részt. Ugyanazon a hétvégén Szabadkán városnapi rendezvénysorozatok voltak, így tele volt árusokkal a főtér és különféle színes programok zajlottak. Szombat este Caramel-koncert volt, ami csúszott kicsit, bombariadó miatt. (Minő meglepő, hogy ez a magyar fellépő előtt történt.) Természetesen vaklárma volt.

Azon a héten, amikor ott forgattunk éppen két amerikai turistát vertek meg, akik két magyar lánnyal éppen a szállodájuk előtt sétáltak. Hasonló indokkal, azért, mert angolul és magyarul beszéltek. Szerbiában vagy szerbül beszélsz, vagy sehogy sem – a támadók felfogása szerint.

Az, hogy bárhol, bármikor történhet velünk valami rossz, megmondom őszintén, keltett bennem némi szorongást. Valahogy mindig ott motoszkált a fejemben: mi van, ha belénk kötnek?

Mindehhez azt is tudni kell, hogy az ilyen huligánokat sohasem fogja el a rendőrség. Nincsenek szemtanúk, sem kamerák a téren, az emberek pedig félnek. Egy-egy riportban még az arcukat sem merik megmutatni az áldozatok.

Képzeljük csak magunkat a helyükbe. A Szabadka környékén élő magyarok elküldik középiskolába vagy egyetemre a gyermeküket a városba (természetesen magyar tannyelvűbe, ott még dívik ez a szokás, nem úgy, mint nálunk), és egyszer csak arról értesülnek, hogy megverték őket, mert magyarul beszélgettek.

A félelem nagyon rossz érzés, amit az állandóan tartó fenyegetettség kelt bennünk, és főleg bennük, akik ott élnek, és évtizedek óta tűrniük kell az ilyen megaláztatásokat. Mégis csodálom őket, akik mindennek ellenére vállalják a küzdelmet. Az ottani politikai pártot vagy a Nemzeti Tanácsot, mindazokat, akik nem pitiáner hatalmi harcokkal vannak elfoglalva, és nem azt nézik, hogy jó dolgukban éppen kibe rúgjanak bele. Nem éhségsztrájkolnak, mert a szerbek minden alkalommal megsértik alkotmányos jogaikat, hanem keményen kiállnak a magyarok érdekeiért, és nap mint nap hadat viselnek a magyar iskolákért és magyar intézményekért, akár az ottani szélsőséges szerb pártokkal is.

Mikor ilyet lát és tapasztal az ember, akkor gondolkodik el igazán azon, mennyire kiváltságos helyzetben vagyunk mi itt, és hogy kívülről miért látszanak pitiánernek a mi belső viszályaink.

Minden egyes magyarverés után, amely a Kárpát-medencében történik, megkérdezném magyarországi nemzettársainkat, persze Gyurcsánnyal és az MSZP-sekkel az élen, akik óriásplakátokon hirdették, hogy mondjanak nemet a kettős állampolgárságra, úgy érzik-e, hogy mindezek tudatában mi, határon túli magyarok valóban megérdemeltük 2004. december 5-ét?

 

{fcomment}