Petőfi Nemzeti dala a magyar hazafias költészet legemlékezetesebb darabja, amely az 1848. március 15-ei pesti forradalom egyik közvetlen kiváltó oka, a címünknek választott felszólítás (parancs) pedig a jelszava lett. Ezt szavalta el a költő először a Pilvax kávéházban, majd az orvosi egyetem udvarán, később a jogászok kívánságára a szeminárium terén, végül Landerer nyomdája előtt.
Lánglelkű költőnk a hagyomány szerint a Nemzeti Múzeum lépcsőjén állva mondta el az egybegyűlt tömegnek a Nemzeti dalt, ő azonban visszaemlékezéseiben nem említi a múzeumot azon helyek között, ahol elszavalta a verset – itt feltehetőleg beszédet mondott, csak az utókor emlékezetében keletkezett a múzeumlépcsői szavalás legendája.
Viszont a vers a kivívott sajtószabadság első terméke volt, s ezrével osztották szét a nép között. A hazafias költemény az azokban a nagyszerű pillanatokban megszülető magyar nemzet érzéseit fogalmazza meg: az önbecsülést, a szabadságvágyat és a tennivalókat.
Az első versszakban megszólítja a népet, vagyis a nemzetet: „Talpra, magyar, hí a haza!”, és kérdést intéz hozzá: „Rabok legyünk, vagy szabadok?”. A második versszakban választ, magyarázatot ad a hallgatóságnak: „Rabok voltunk mostanáig,/ Kárhozottak ősapáink,/Kik szabadon éltek-haltak” . A negyedik versszakban már harcba hív mindenkit: le kell vetnünk a rabság láncát, és kardot kell ragadnunk. Az eredmény pedig nem maradhat el: „A magyar név megint szép lesz,/ Méltó régi nagy híréhez” – áll az ötödik strófában. A hatodik, vagyis az utolsó versszakban a kivívott szabadság utáni szelíd jövő képét villantja föl, amikor is hősként tisztelik azokat, akik föláldozták magukat a hazáért.
És valóban hősként tiszteljük őket, és büszkésséggel gondolunk minden évben a 1848-49-es forradalom és szabadságharc szereplőire, a márciusi ifjak példaértékű cselekedeteire. 1848. március 15-én egy maroknyi lelkes fiatal olyant tett, ami megváltoztatta egy egész nemzet (bal)sorsát.
Világszerte, ahol magyarok élnek, megemlékezéseket, ünnepi műsorokat tartanak március 15-e emlékére. A horvátországi magyarság is koszorúzásokkal, kiállításokkal, filmvetítésekkel, irodalmi estekkel emlékezik a 167 évvel ezelőtti eseményekre. Vegyünk részt minél nagyobb számban ezeken a megemlékezéseken. Ünnepeljünk együtt!
