Az ún. Jugoszláv Néphadsereg 40 ezer fős alakulattal és 600 tankkal zúdult Vukovárra.
A támadók 1991. november 18-án áttörték a védelem állásait. A diadalittas szerb katonák a kórházból 261 embert, sebesülteket, orvosokat, nővéreket buszokba zsúfoltak, és a Vukovárhoz közeli ovčarai mezőgazdasági kombinát raktáraiba zártak, majd két nappal később az erdőszélen kivégezték őket. Több mint 5 ezer embert szerbiai fogolytáborokba hurcoltak, közülük sokakat ma is eltűntként tartanak nyilván.
Ezrek emlékeznek idén is Vukovár elestére. Minden évben az emléktemetőben és az ovčarai vesztőhelyen idézik fel a hősök és áldozatok, köztük közel félszáz magyar emlékét. Vukováron és országszerte több ezer mécsest gyújtanak meg a város elestének évfordulóján, november 18-án. Sajnos a gyilkosok közül sokan mind a mai napig nem nyerték el méltó büntetésüket.
A november szomorú időszak az Erdődi-hát (Hegyhát) magyarsága számára is, akik a szerb megszállás következtében kis közösségük huszonkét tagját veszítették el. Rájuk emlékeznek minden év november 17-én, amikor is szentmisére gyűlnek össze a dályhegyi katolikus templomban, és koszorúkat helyeznek el a temetőben állított emlékműnél. A hegyháti magyarok azt mondják, csakis a közösség erejének köszönhetően tudtak túllépni a tragédián, csak így voltak képesek újjáépíteni otthonaikat és visszatalálni a hétköznapokhoz. A maroknyi közösségüket ért tragédiát viszont nem feledik, még akkor sem, ha az élet megy tovább.
És nem feledik Szentlászlón sem, ahol a település hős védői 152 napon át tudták tartani a falut. A legnehezebb órák számukra akkor következtek be, amikor el kellett hagyniuk otthonainkat, a falut, amelyet évszázadok óta laktak őseik is, és amely a szemük láttára semmisült meg. A harcokban és a végül sikeres manőver során 48 katona vesztette életét, 18-an pedig eltűntek. Utóbbiak között még mindig vannak olyanok, akikről semmit sem tudnak. A civil és katonai áldozatok emléke előtt tisztelegve gyújtanak minden évben gyertyát november 24-én.
