Soha nem késő

0
17

Ági a jövő héten fogja betölteni a negyvenedik évét. Próbálja a szülinapi buli résztvevőinek a listáját elkészíteni, de hirtelen olyan düh tör rá, hogy összetépi a névsort.

Mit akar ő egyáltalán? Ünnepelni? De hát mit is? Azt, hogy így „göngyölgeti” magát a magányában, amit még élvez is? Nincs, aki őt megzavarná, mert nem enged közel magához senkit, nem tűrne el még egy piszkos férfizoknit sem. Annak idején, amikor kislányként elképzelte a jövőt, valami boldog házasságfélét álmodott magának. Két gyerek, fiú és lány – még a neveket is tudta. Szép családi ház, meg egy ideális férj is. Emellet persze egy olyan munkát is, amelyben kiteljesedhet érzelmileg és anyagilag is.

Kimondottan élvezte az életet. Párkapcsolatait ő alakította ki, ízlés szerint szelektált. Aztán az álomkép beteljesülése helyett inkább egy kapuzárási pánikszerűség kapta el. Nem tudja, hogy mit is kezdjen magával.

Ránéz az órára, és tudja, hogy a könyvtár olvasótermében ott ül az a szőke, szemüveges férfi, akit talán az utcán észre sem venne. Rohan a könyvtárba, a mély csendben ott a férfi, akinek a jelenlétét is alig lehet észrevenni. Odamegy és leül mellé. Elvileg nem is idegenek egymásnak, mert már hónapok óta itt találkoznak, csak még nem szóltak egymáshoz. A férfi leveszi a szemüvegét, amitől hirtelen olyan jóképű lesz. Ő sem lepődik meg, mintha várta volna már ezt a közeledést.

Holnap megünneplem a negyvenedik születésnapom, ha eljössz hozzám – mondja határozottan. „Nem is holnap van” – mondja a dallamos hangú férfi, jelezve, hogy ő mindent tud róla. Áginak ez jólesik, és már fogja is a férfi kezét, hogy elvezesse birodalmába. Kéz a kézben mennek a jövő felé. Egymást hívták meg a találkozóra, amit azóta sem bántak meg. Kinyílt előttük egy új világ, és Áginak a piszkos férfizokni sem fog gondot okozni…