Néhány éve hatalmas pánikot okozott a madárinfluenza, de volt már sertésinfluenza, H1N1, nílusi vírus, MERS-vírus, most pedig a Zika.
A Zika-vírust a WHO csak február elsején nyilvánította közegészségügyileg veszélyesnek. A vírust okolják többek közt a kórosan kisfejű babák születéséért, és egyelőre védőoltás sincs ellene. De miért csak most reagált a világ egy ekkora egészségügyi kockázatra? És valóban valós veszélyről van szó? Vagy a gyógyszerlobbi áll a háttérben ?
Vajon mi lesz a következő? Mert hát újabb és újabb változatai kerülnek elő az influenzának és a többi vírusos betegségnek. Ez még önmagában nem is lenne meglepő, hiszen jól tudjuk, hogy a vírusok mutálódva a legképtelenebb változatokat képesek létrehozni. Az utóbbi időben nemegyszer olyanokat is, amelyeknek szakemberek szerint egyszerűen nem szabadna előfordulniuk. Amelyek létrejöttére nincs magyarázat…
A tudósok régóta foglalkoznak mesterséges vírusok létrehozásának a gondolatával. Az amerikaiak tizennégy évvel ezelőtt jelentették be, hogy megalkották az első mesterséges vírust, de ki tudja, hogy mióta kísérleteznek már vele, így jogos azoknak a félelme, akik azt mondják, emiatt bármikor kitörhet egy halálos világjárvány. És ez nem csak egy újabb összeesküvés-elmélet, hiszen nincs olyan dolog a földön, ami gyorsabban terjedne, mint egy vírus. Többek szerint az AIDS, a sertésinfluenza és a madárinfluenza vírusa is mesterségesen keletkezett, és valamelyik titkos laborból került ki véletlenül, vagy éppenséggel szándékosan.
Harminc év alatt mintegy negyven kórokozó jelent meg, egyiknek-másikak a vakcináját is legyártották. Közben újabb oltással bővült a kötelező oltások listája.
A multinacionális gyógyszergyárakat viszont nem az emberek egészsége érdekli, hanem a bevétel. Az ezredforduló óta megháromszorozódott, és most már eléri az ezermilliárd dollárt a világ éves gyógyszerforgalma!
És ez azért van, mert az egész világ a pénz körül forog, és sajnos ebben a világban már az emberi élet és egészség is csak egy kamatozó tételnek számít.