Mindössze 20 nap, de a magyar történelem talán legkiemelkedőbb 20 napja zajlott 1956-ban Magyarországon. Egy nem nagy, de elszánt nemzet felemelte fejét és nemet mondott az elnyomásra, a diktatúrára, és szembeszállt a világ akkori legnagyobb birodalmával. De mi is történt pontosan 1956. október 23. és november 11. között? Folytatjuk sorozatunkat, amelyben a forradalom és szabadságharc legfontosabb mozzanatait, előzményét és következményeit foglaljuk össze.
A fegyveres felkelés kezdete
Október 24-én hajnalban a szovjet csapatok bevonultak Budapestre. Harckocsikkal felsorakoztak a város különböző pontjain, kezdetben elrettentő jelleggel. Az éjszaka felfegyverkezett forradalmárok pedig a város több pontján barikádokat emeltek, és megkezdődtek az utcai harcok. Budapesten összességében néhány ezer fő vette fel fegyverrel a harcot. A fegyveres felkelők többsége munkásfiatal, kisebb része diák, főleg egyetemisták, és sajátos jelenségként számos tizenéves fiú, a vakmerő, tankok elleni Molotov-koktélos akcióikkal hamar hírnevet szerző, a forradalom jelképévé váló „pesti srácok”.
Újabb és újabb fegyveres ellenállási csoportok alakultak a város különböző pontjain, amelyek sikerrel folytatták a harcot, és egymás után tették ártalmatlanná a szovjet harckocsikat, fogságba ejtve legénységüket. Délután az ÁVH-s őrök a Szabad Nép napilap székházában fegyvertelen tüntetőket lőttek agyon, és a holttesteket éppen akkor vitték ki az épületből, amikor egy csoport felfegyverzett forradalmár érkezett oda. Ettől kezdve a felkelők dühe a szovjet katonákról az illegális kommunistákból toborzott erőszakszervezet, az ÁVH ellen fordult. A felkelők hamarosan elfoglalták az Athenaeum Nyomdát, és megkezdődött a röpcédulák gyártása.
Október 25-én hajnalra a szovjet csapatok visszafoglalták a Rádió épületét, majd reggel hat órakor beolvastak benne egy közleményt, mely szerint „az ellenforradalmi puccskísérletet felszámolták”.
A hírek hatására a délelőtt folyamán fegyvertelen tüntetők tömege gyűlt össze Budapest több pontján. Közben az Astoria szállodánál és máshol is a várost ellenőrző szovjet tankok legénysége nyíltan a tüntetőkkel barátkozott, több a tüntetők mellé állt és az embertömeggel együtt a Kossuth térre érkezett, ahol már számos szovjet harckocsi állomásozott. Délelőtt 11 óra körül mintegy 5000 békés tüntető gyűlt össze az Országház előtt. Ekkor a tér körüli épületek tetejéről az ÁVH mesterlövészei tüzet nyitottak a tüntetőkre. Erre a szovjet harckocsik egyik része is a tömeg közé lőtt, míg a forradalomhoz pártolt másik részük a háztetőkön megbújó orvlövészekre tüzelt. A tömeg csak nehezen tudott a térről elmenekülni. A vérengzésnek 61 halálos áldozata és több mint 300 sebesültje volt az ENSZ jelentése szerint. Később még sok sebesült is meghalhatott, összesen mintegy 800-1000 fő vesztette itt életét.
A Kossuth téri sortűz végleg a fegyveres forradalom felé sodorta az eseményeket, ami hamarosan a kormány bukásához vezetett. A Corvin közi felkelők újult erővel lendültek támadásba a szovjet csapatok és az ÁVH egységei ellen. A vérengzést követően a pártvezetés Gerőt végre menesztette, és Kádárt nevezték ki a párt Központi Vezetőségének első titkárává.
Megpecsételt forradalom
A forradalom sorsát a szovjet katonai invázió pecsételte meg november 4-én, néhány nappal azután, hogy Nagy Imre november 1-jén meghirdette Magyarország semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből. A hatalmat november 4-én Kádár János szovjetek által támogatott Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánya szerezte meg, a fegyveres felkelők utolsó csoportjainak ellenállását november 10-11. táján törte meg a szovjet túlerő.
A Központi Statisztikai Hivatal 1957. januári jelentése szerint az október 23. és január 16. közötti emberveszteség országosan 2652 halott (Budapesten 2045) volt, 19 226-an (Budapesten 16 700-an) sebesültek meg, az országot mintegy 200 ezren hagyták el. (Folytatjuk)
(szekelyhon, internet)
