Október 23-án az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezünk

0
34

Mindössze 20 nap, de a magyar történelem talán legkiemelkedőbb 20 napja zajlott 1956-ban Magyarországon. Egy nem nagy, de elszánt nemzet felemelte fejét és nemet mondott az elnyomásra, a diktatúrára, és szembeszállt a világ akkori legnagyobb birodalmával. De mi is történt pontosan 1956. október 23. és november 11. között? Folytatjuk sorozatunkat, amelyben a forradalom és szabadságharc legfontosabb mozzanatait, előzményét és következményeit foglaljuk össze.

Az október 23-i tüntetés a beszédek elhangzása után nem oszlott fel, hanem egyesek javaslatára a menet a Kossuth hídon át a Parlamenthez vonult meghallgatni Nagy Imrét.

18 órára a Kossuth téren és a környező utcákban kb. 200 000 ember gyűlt össze. A demonstráció szenvedélyektől fűtött, de békés volt. A tömeg követelésére végül este 9 órára a helyszínre siető Nagy Imre megjelent a Parlament ablakában. „Elvtársak!” megszólítása indulatos visszautasítást váltott ki, párton belüli reformokat ígérő, hazatérésre szólító, követeléseiket nem említő beszéde után az emberek csalódottan, haraggal távoztak.

A tüntetés ideje alatt Gerő Ernő pártfőtitkár és köre riadóztatta a budapesti és a környékbeli katonai egységeket. Gerő telefonon katonai segítséget kért Hruscsovtól. Még Nagy Imre megjelenése előtt este 8 órakor a Kossuth Rádió közvetítette Gerő Ernő beszédét, amelyben sovinisztának, nacionalistának és antiszemitának nevezte a tüntetést, önmagát a reformok képviselőjének nyilvánította, addigi politikáját helyesnek ítélte, és a tüntetők minden követelésétől elzárkózott.

18 óra körül a Dózsa György úti Sztálin-szobornál is tömeg gyűlt össze a tizenhat pont egyik követelése, a szobor eltávolítása céljából. A tüntetők a Himnusz éneklése mellett fél tíz körül végül ledöntötték a 10 méter magas és csaknem 6 tonna súlyú szobrot. A diktátor monumentális szobrából a talapzaton csak a csizmái maradtak, s a népi humor Csizma térre keresztelte át a helyet. Sztálin feje pedig a pesti utcán hevert.

A Magyar Rádió ostroma

Gerő Ernő rádióbeszéde hatalmas felháborodást keltett a budapesti tüntetők körében, majd Nagy Imre Kossuth téri szereplése általános csalódást okozott.

A tömeg egy része ezért felháborodásában a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épülete elé vonult. Itt azonban az Államvédelmi Hatóság őrségként odavezényelt felfegyverzett egységei fogadták őket. A rádió vezetése a tömeg rendelkezésére bocsátott egy felvevőkocsit, hogy a tizenhat pontot beolvashassák. Azonban hamarosan kiderült, hogy becsapásról van szó, mivel az elhangzottakból semmit nem közvetítettek. A tüntetők ezért a felvevőkocsival betörték az épület kapuját.

A rádió vezetése ezután hajlandó volt fogadni egy tárgyalóküldöttséget, akiket azonban, úgy tűnt, hogy odabent letartóztattak. Az összegyűlt tömegben egyre inkább elszabadultak az indulatok. A híradóezred katonái megpróbálták a Múzeum körútig szorítani a tömeget, szuronyt szegezve rájuk. Ekkor azonban két, erősítésként érkezett harckocsi tévedésből áttörte a kordont, és nyomukban a tömeg újra a főbejárathoz nyomult. Ekkor a sötétben a katonák lövöldözni kezdtek a levegőbe, amit az épületben levő ÁVH-katonák támadásként értelmeztek és tüzet nyitottak a tömegre. Egy katonatiszt meghalt és két tüntető megsebesült. Az ÁVH egy mentőautóban megpróbált lőszer- és fegyverutánpótlást bejuttatni az épületbe, de a tüntetők leleplezték és megakadályozták az akciót. A rádióhoz kivezényelt katonák közül erre egyre többen átálltak a tüntetők pártjára, illetve átadták fegyverüket, a sapkájukról pedig letépték a vörös csillagot. A tüntetők között ezenkívül több gyári munkás is fegyvert osztogatott, amelyeket az időközben feltört budapesti fegyverraktárakból szereztek.

Két órával a véletlen incidens után a lövöldözés kiújult, és ezzel kezdetét vette a budapestiek fegyveres felkelése. A felkelők hajnalra elfoglalták a Rádió épületét. Az ottani stúdiók azonban addigra már használhatatlanná váltak, mivel a pártvezetőség lekapcsoltatta őket a rádióadóról, és a parlamentben rendeztek be ideiglenes stúdiót. Innen szólt a Kossuth Rádió műsora a forradalom alatt, és még a forradalom leverése után is, egészen 1957 áprilisáig. (Folytatjuk)