Nyelvében él a nemzet – mondta Széchenyi, és mondjuk mi is, sokszor már imamalomszerűen hajtogatva, hátha lesz foganatja, közben sokan, túl sokan mégis mindent elkövetnek, hogy gyerekeikkel elfelejtessék őseik nyelvét, hogy azok „önként és dalolva” asszimilálódjanak, pedig erre semmilyen valós okuk nincs.
Egyáltalán nem igaz például, hogy sokkal több felsőfokú végzettséggel rendelkező magyar honfitársunk volna azok között, akik horvát tannyelvű (általános/közép)iskolába jártak, mint azok között, akik anyanyelvükön tanultak! És nem csupán Magyarországon tudtak egyetemi végzettségre szert tenni, hanem az itthoni, horvát tannyelvű felsőoktatási intézményekben is megállták/-ják a helyüket!
Mint ahogy azt sem támasztja alá semmi, hogy azok, akik anyanyelvükön (magyarul) végezték általános és középiskolai tanulmányaikat, de nincs főiskolai/egyetemi végzettségük, nagyobb arányban gyarapítanák a munkanélküliek horvátországi táborát, vagyis hogy kevésbé tudnának érvényesülni, mint azon társaik, akik anyanyelvi szinten beszélik az ország nyelvét azzal, hogy saját népük történelmét, kultúráját, irodalmát viszont alig ismerik. Tehát ez is tévhit!
Akkor kinek akarunk mi jót? Vagy milyen megfontolásból nem anyanyelvén taníttatjuk gyerekünket, ugyanis a legtöbb esetben nem ők döntenek, hanem szüleik teszik meg ezt helyettük. Azért, hogy jobban boldoguljanak? De hol?! A fenti „levezetésből” az következik, hogy bizony egyáltalán nem boldogulnak könnyebben. Akkor mégis, miért csinálják ezt? Nagyon hiányzik egy olyan tudományos megalapozottságú felmérés, amelyben erre a kérdésre megpróbálnának elfogadható választ adni!
Ha már az érthetetlen és megmagyarázhatatlan dolgoknál tartunk, íme még egy példa ebből a „témakörből”. Nemrég feljelentették a laskói általános iskola igazgatóját, mert ő úgymond elmagyarosítja a magyar iskolát. Nem értik, ugye? Én sem értettem.
Szülői kérésre a laskói magyar általános iskola néhány évvel ezelőtt horvát tagozatot is indított azért, hogy az érintett gyerekeknek ne kelljen utazniuk, hanem helyben horvát tannyelvű osztályba járhassanak. Olyan gyerekekről van tehát szó, akik nem magyar tagozatra járnak, ám közöttük magyar nemzetiségűek is vannak, akik természetesen nem részesülhetnek a magyar állam által nyújtott nevelési és taneszköz-támogatásban.Továbbá: karácsony előtt a magyar Országgyűlés által finanszírozott kirándulásra sem vitték el őket, hiszen csak tizenöt helyet kapott a laskói általános iskola. Mi sem természetesebb, mint hogy az igazgató a magyar tagozatról „töltötte föl” a helyeket gyerekekkel, hogy Budapestre utazhassanak a magyar állam pénzén a nagyszabású parlamenti karácsonyra. A gyerekeiket nem a magyar tagozatra járató szülőket valakik rábeszélték, hogy emiatt súlyos vádakat fogalmazzanak meg, és jelentsék fel az iskola igazgatóját, valamint a „Szülőföldön magyarul” irodát diszkriminációért és elmagyarosítási szándékért!
Hogy is van ez? Sajnálom, hogy a végére sikerült teljesen összezavarnom gondolataikat, a józan logikájukat. Hiszen abban valóban szemernyi logika sincs, hogy először az önfeladás mellett döntünk, hogy aztán ehhez a magyar államtól még anyagi támogatást is kérjünk, és ha nem kapunk, akkor feljelentünk, tüntetünk, aláírásokat gyűjtünk!
Hát itt tartunk mi – kivételek, hála istennek, azért még vannak -, horvátországi tudathasadásos magyarok, akiknek nem is biztos, hogy szociológiai felmérésre, sokkal inkább pszichiátriai kezelésre volna szükségük.
