Mi vár ránk ebben az évben, a következőben, az elkövetkező tíz/ötven esztendőben? – tesszük fel a kérdést szinte naponta. Mert borúlátóak vagyunk mi itt, e közép-kelet-európai tájakon. Aminek persze oka is van. Sokszor szóba kerül, hogy rosszkor, rossz helyen, de főleg rossz időben születtünk. És ez már az előttünk élő generációkra is érvényes volt. Csöbörből vödörbe szoktunk jutni. Itt volt ugyebár nekünk a majd hét évig tartó honvédő háború, amikor el kellett hagyni otthonainkat, majd két éve bekopogtatott a világválság, aminek hatására az addig sem irigylésre méltó helyzetünk még rosszabbra fordult. Évek óta egy helyben toporgunk, nem jutunk egyről a kettőre, az idő pedig kíméletlenül elröppen felettünk.
Mindig is sóvárogva néztünk nyugat és észak felé, irigyelve az ottani életszínvonalat, az ottani lehetőségeket. Igen ám, de Svédország háromszáz éve nem háborúzott. Az ottani bérek az ittenieknek akár hét-nyolcszorosai, az életszínvonal és életminőség tekintetében úgy 50 évvel járnak előttünk. De ne tekintsünk olyan messzire, a közeli Ausztria csak egy kicsivel „gyöngébb” a svédeknél.
És most bekövetkezhet a csoda, egyszer végre mi is eljutunk Európába. Persze nem egészen úgy, ahogy szerettünk volna. Ha úgy döntünk, a magyar állampolgárság birtokában nehézségek nélkül átköltözhetünk valamelyik fejlett európai uniós országba. A velünk egy országban élő horvát nemzetiségű honfitársainknál néhány évvel előbb.
Előny számunkra az is, még ha sokan ezt hátrányként is élik meg, hogy kétnyelvűek vagyunk, hogy két kultúrában nőttünk fel, hogy megtanultuk alázattal viselni sorsunkat, és mindezek miatt sokkal jobban be tudunk illeszkedni más, távolabbi kultúrákba. Az már egy másik kérdés, hogy vajon akarunk-e? Hogy el akarjuk-e hagyni szülőföldünket, hogy egy kecsegtető reménytől vezérelve nyakunkba vesszük-e a világot? A kérdés úgy is megfogalmazható, vajon el vagyunk-e annyira keseredve, és vajon olyan fából faragtak-e bennünket, hogy könnyedén feladjuk az anyagi nyomorúság miatt eddigi életünket?
Kissé patetikusan azt is mondhatnánk, hogy Európa megnyitotta előttünk kapuját. A csoda, hogy magyar állampolgárok lehetünk, megadatott, meg az is, hogy az irigyelt Európa részévé válunk hónapokon belül, amelyben szabadon mozoghatunk, letelepedhetünk. Aki akar, élhet e lehetőségekkel.
De ha van bennünk elég kitartás, türelem és küzdeni akarás, ha nem is mindjárt, de talán a közeljövőben itthon is bekövetkezhet a csoda!
Ebben a reményben kívánok minden kedves olvasónknak anyagiakban nem túl szűkös, boldog új esztendőt!
