Akár áprilisi tréfának is szánhatták volna, de nem az. Juhász Sándor lesz a magyar kisebbségi parlamenti képviselő: április1-től átveszi Sója Dénes helyét a horvát száborban. A különböző találgatások és szóbeszédek után erre most komoly bizonyíték van, mégpedig a horvát szábor mandátum- és immunitásvizsgáló bizottságának a határozata.
A beszámoló szerint Sója Dénes parlamenti képviselő írásban kérte mandátuma felfüggesztését április 1-jétől, helyét pedig a hatályos törvények szerint helyettese, Juhász Sándor veheti át. A bizottság a jelentést hamarosan a szábor elé terjeszti, amelyet az valószínűleg el is fogad.
Azért, gondoljunk csak bele, nem lehetett olyan könnyű megválni egy ilyen jól fizető tisztségtől. Ezért is volt az a sok huzavona a váltás előtt, míg végül valahogy mégis megegyeztek a budapesti szocialisták itteni kebelbarátai.
Sója Dénes parlamenti fizetése mintegy 16 ezer kúna (havonta). Ehhez jönnek még a különböző juttatások: útiköltség, lakhatási támogatás stb. Ezen felül, mint kisebbségi képviselő, évi 377 ezer kúna támogatásban részesült hat éven keresztül, „a választókkal való kapcsolattartás” költségeinek a fedezésére kapta ezt a szerény összeget. Ezek most mind Juhász Sándort illetik majd meg. De azért Sója Dénest sem kell sajnálnunk, ún. kedvezményes nyugdíjba vonul mint volt képviselő.
Sója nyugdíjával amúgy nem lenne semmi különösebb probléma, ha nem a megszüntetése előtt néhány nappal kérte volna, és ha nem egyetlen napig „élvezte” volna csupán, kizárólag abból a célból, hogy ne eshessen a módosítandó törvény hatálya alá, mert ha így történne, akkor később már nem jogosult volna a szemérmetlenül magas nyugdíjra. Miután ezt eljátszotta, 2012-ben nem vonult vissza, hanem továbbra is a parlamentben ücsörögött azokkal a képviselőkkel együtt, akiknek ugyanúgy joguk lett volna kérni a kedvezményes nyugdíjazást, mint neki, csak ők ezt nem tették meg. (Talán nem volt hozzá képük?) Mindenesetre ő közel 10 ezer kúnát kap majd havonta.
Eme kis pénzügyi „beszámoló” után megnyugodhatunk, hogy magyar kisebbségi képviselőink, bármelyik szempontból vizsgáljuk is, jól jártak, őket akár hagyhatnánk is. A csere megtörtént, köztük az üzlet megköttetett.
Az már szóra sem érdemes, hogy szerkesztőségünknek a mai napig nincs költségvetése, és egyelőre csak annyit tudni, hogy „karcsúbb” lesz a tavalyinál. Az sem, hogy a kultúregyesületek és a különböző magyar szervezetek az idén még egy kúnát sem kaptak működésre, programokra. És mindezeket még azzal is tetézni, hogy saját lapjukban, a MESZ-közlönyben azon élcelődik a főszerkesztő, hogy milyen rosszul élnek az emberek, és hogy ez bizony a Bellyei járás magyar falvain is meglátszik, nemcsak visszataszító, hanem egyenesen vérlázító is.
Csöbörből vödörbe – mondhatjuk nagyot nyelve, legyintve a képviselői hely körüli egész hercehurcára. Hiszen lesz ez még máshogy is.
