Pélmonostor – Denković Mária már kisiskolás korában tudta, hogy ő pedagógusként szeretne dolgozni. Sikerült valóra váltania álmát. Negyvenöt évet tölthetett el a diákok körében, akiket a magyar nyelv és kultúra szeretetére tanított. A városnapi díszülésen kitüntetésben részesült.
Denković Máriát kitüntetése kapcsán kerestük fel, hiszen a múlt pénteken Pélmonostoron munkásságát részesítették elismerésben. A pélmonostori tanítónő 45 éve van a pedagógusi pályán, mind osztálytanítóként, mind anyanyelvápolóként is dolgozott és dolgozik.
Mária a vajdasági Apatinban született, az általános iskolát is ott fejezte be. Már harmadik osztályos korában elhatározta, hogy tanítónő lesz. Ennek az egyik oka bizonyára az lehetett, hogy a tágabb családban több pedagógus is volt. Tervét sikerült is megvalósítania, 1966-ban Szabadkán tanítói oklevelet szerzett. Első állását az újbezdáni tagozati iskolában kapta, itt osztálytanítóként dolgozott. Két év múlva a vörösmarti általános iskolába került, itt 23 évig tanított. Munkája mellett elvégezte Eszéken a Pedagógiai Főiskolát, 1977-ben vehette át a diplomáját. A háborút követően (1997) váltott, a pélmonostori általános iskolában anyanyelvápoló tanárként dolgozik. Nagy váltás volt ez, hiszen a magyar iskolából egy horvátba került, ahol a magyar nyelvet csak választott tantárgyként lehet tanulni. Olyan érzése volt, mintha újból kezdte volna a szakmát, hiszen a magyart fakultatív tárgyként, sok esetben idegen nyelvként kell oktatnia. Természetesen a gyerekek viszonyulása is más, mint a vörösmarti iskolában, hiszen a magyar nem volt kötelező tantárgy.
Ötven kisdiák jár anyanyelvápolásra
Jelenleg ötven tanulója van, ami egyáltalán nem lebecsülendő szám. Az egyik évben 64-en voltak. Máriának ez az utolsó szolgálati éve, utána nyugdíjba vonul. A negyvenöt év a tanítói pályán mindenképpen elismerésre méltó. Természetesen rengeteg tapasztalat és emlék halmozódott föl a hosszú idő alatt, és voltak nehezebb pillanatok is az évek során.
A városi jellegű rendezvényeken mindig igyekezett részt venni tanítványaival, és a nemzeti ünnepekre is rendszeresen műsorokkal készül. Anyanyelvápoló tanárként elsődleges feladata az, hogy megszerettesse velük és érdekessé tegye a gyerekek számára a magyar nyelvet. Tanítványai többségének van valamilyen magyar kötődése. Ami pedig a nyelvet illeti, a legtöbbször már nem is szüleik, hanem csak nagyszüleik beszélnek magyarul. Mária szerint már csak ezért sem egyszerű a dolga, a heti két óra meg kevés ahhoz, hogy igazi áttörést lehessen elérni. Így érthető, hogy évről évre kevesebb a magyart jól beszélő tanulója. Az órákon leginkább az írás-olvasásra, a szókincsbővítésre helyezi a hangsúlyt, mindezt játékos formában próbálja csinálni.
Nem várt elismerés
Mária tanárnő 45 év után int búcsút a tanításnak. Egyrészt örül annak, hogy megpihenhet, másrészt nehéz szívvel válik meg a pályától. Sok generációt tanított, nevelt, és munkáját mindig a legjobb tudása szerint, szívvel-lélekkel igyekezett végezni. A több évtized alatt saját bőrén tapasztalhatta a különböző változásokat, és nem felejtette el, hogy pályája elején a pedagógus nagyobb megbecsülésnek örvendett, mint ma. A mai gyerekek sokkal elevenebbek, és nincs meg bennük az a feltétlen tisztelet a tanárok iránt, amilyent például az újbezdáni évek alatt tapasztalt. Ennek ellenére több az örömteli élmény, mint a rossz.
A nyugdíjas éveket pedig pihenéssel és reményei szerint sok olvasással fogja tölteni.
Múlt pénteken a városnapi díszülésen kitüntetést vehetett át. Meglepetésként érte az elismerés, és nagy megtiszteltetésnek érzi. Szerényen csak annyit mondott, hogy nem csinált mást, mint 45 éven keresztül a legjobb tudása szerint szolgált a pedagógusi pályán, amelyet nagyon szeret.
