A Nagypiszanicai Magyarok Közösségének tagjai július közepén a magyarországi Kiskorpádon jártak, ahol sikeresen szerepeltek a falunap keretében rendezett vadpörköltfőző-versenyen.
Berkes Zlata, az egyesület elnöke büszkén számolt be lapunknak a főzőversenyen elért sikerükről, ugyanis a nagypiszanicai magyarok vitték el az első helyezettnek járó díjat.
A főzőversenyen kívül számos más programja is volt a kiskorpádi rendezvénynek, a kispályás focitornától kezdve gyerekfoglalkozásokon át a kultúrműsorig és koncertig. Méltóképpen ünnepelték meg tehát önkormányzatuk napját a kiskorpádiak, a rendezvényen a nagypiszanicai magyarok is emlékezetes pillanatokat szereztek.
A Nagypiszanicai Magyarok Közössége mindössze néhány éve működik, de több mint száz tagot számlál, asszonykórust, tamburazenekart és gyermektánccsoportot működtet, évente számos helyen vendégszerepelnek, folyamatosan azon dolgoznak, hogy megőrizzék a magyar hagyományokat köreikben.