Zsófi őszinte vallomása arról, hogy miért nem látogatja édesanyját.
„Dani most lesz kétéves, anyu még egyszer sem látta. Pedig amikor a kisfiam kórházba került, nagyon szerettem volna, hogy anyu megölelt volna, és azt mondja, nem lesz semmi baj. Milyen jó lett volna, ha látja, hogy Dani tőle örökölte a mozgásszeretetet. Anya fiatalkorában kereskedelmi utazó volt.
Aztán elvált apánktól, a testvérem és én anyával maradtunk. Sokszor a nagyszülőknél töltöttük napjainkat. Nagyon vártuk, de nagyi csak csóválta a fejét, és csak annyit mondott, anyátok csak holnap jön haza. Ha külföldre ment, könyörögtünk, hogy vigyen minket is magával, jók leszünk, csöndben maradunk, de erre soha nem került sor. Hiába hozta a drága ajándékokat, törődésből, szeretetből oly keveset kaptunk. Nem volt ideje ránk. Aztán ahogy múltak az évek, mi felnőttünk, anyu pedig nyugdíjba ment. De mivel már korábban eltávolodtunk egymástól, semmit sem lehetett pótolni.”
Zsófi sajnálja, hogy így történt, és hogy ilyen gyermekkora volt, ezért meg is fogadta, hogy ha neki egyszer gyereke lesz, akkor nem olyan anya lesz, mint amilyen az övé volt. Hogy a munka nem lehet fontosabb, mint a gyerekei.
Egyébként Zsófi elég sokáig lakott az anyjával. Julcsi hamarabb férjhez ment és elköltözött.
Furcsa volt kettesben lenni vele. Sosem aggódott érte, nem kérdezte meg, hogy kivel találkozik és mikor jön haza. A barátnőit folyton hívogatták telefonon, hogy mikor szándékoznak hazaérni a buliból, mert már nagyon aggódnak. Zsófi anyukája békésen aludt, mire hazaért.
Néha azért beszélgettek a múltról, a jelenről, a jövőről is. Próbálták helyrehozni a kapcsolatukat, de valahogy nem sikerült. Egyszer azt is mondta, ha Zsófi szerelmes lesz, akkor nyugodtan menjen férjhez, ő egyedül is boldogulni fog.
Aztán Zsófi valóban szerelmes lett. Elköltözött. Egyre kevesebbet gondolt az anyjára, mert el volt foglalva a költözéssel, a munkával, a szerelemmel, a babázással.
Talán most ő csinálja azt, amit gyerekkorában az anyja?
Hideg téli estéken sokszor gondol az egykori kislányra, aki várta, hogy az anyja megérkezzen. És most is abban reménykedik, hogy az anyja egyszer meglátogatja, abban, hogy megpróbálják újra, de úgy, hogy többet ne rontsák el.
Az anyja viszont nyugodtan elvan a saját kis világában, nem hiányzik neki a család, mivel nem alakult ki benne a gyerekeivel való törődés ösztöne, így az unoka sem hiányzik neki.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
