Megvalósult terv

22

Éva a konyhaasztalnál üldögélt és próbálta rendbe rakni gondolatait.

Pénteken volt a diplomaosztó. Az egyik gyereke kétéves, a másik négyéves főiskolát végzett. Boldog volt és büszke. Amikor a fiúk bejelentették, hogy ezután önálló életet kezdenek, az anyai szíve megrettenve vette tudomásul, hogy a küldetése itt befejeződött.

Mind a két fiút jól fizető állás várta, hát hogyan is akadályozhatta volna meg, hogy a terveiket megvalósítsák.

Magára maradt, vagyis Lajossal, a férjével, akivel egyáltalán nem illettek össze. Ezt mindketten tudták, néha félve, de be is vallották. Mégis hitték, hogy életük végéig összeköti őket valami láthatatlan szál, amit a kapcsolatuk hajnalán a vágy jelentett és a másik eltérő természete iránti kíváncsiság. Aztán ezek szépen lassan alakultak közös célokká, gyerekekké, családdá.

Türelmesek voltak egymáshoz, és így mindent megoldottak. Így döntöttek, tehát benne volt a tervben…

Aztán szinte észrevétlenül eltelt három évtized, és a „tervet” maradéktalanul teljesítették.

A gyerekeknek szárnyakat adtak, erősek és bátrak lettek, így látszólag mindegyikük azt az életet éli, amit szeretett volna. És büszkék a szüleikre. Hiszen annyi rossz kapcsolatot, házasságot láttak a környezetükben. Hányszor mondták megkönnyebbült sóhajjal, de jó, hogy mi nem ilyenek vagyunk, ők egy olyan család tagjai, amelyben mindig, minden körülmények között kitartanak egymás mellett.

Ám azt nem tudták, hogy mi zajlik a szülők lelkében. Az anyjuk sohasem akart élete tervén változtatni, maradt a családdal, hogy vigyázzon rájuk. És most? Megriad a saját maga által feltett kérdéstől, hogy mi lesz ezután, a gyerekek nélkül.  

Éva úgy érezte, hogy már nem kell a tűzhelyet tovább őriznie. Bepakolta a ruháit a bőröndbe. Soha nem volt boldog a férje mellett, csak a gyerekei miatt maradt vele. Ledobja az álarcot, és ezután már csak magára fog gondolni.

A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.