Kisebbségi önkormányzati tapasztalatcsere Siklóson

0
45

Eszék város magyar kisebbségi önkormányzatának a tagjai a hétvégén Siklósra látogattak, hogy megismerkedjenek az ottani horvát önkormányzat tagjaival és tevékenységével.

A Horvátország és Magyarország közötti jó együttműködésről tanúskodik, hogy a nemzeti kisebbségek között is szoros a kapcsolat. Hatványozottan igaz ez a két (horvát és magyar) Baranya területére, ahol a földrajzi közelség is elősegíti a kooperációt. Így került sor a hétvégén az eszéki magyar, valamint a Siklós városi horvát önkormányzat között a kapcsolatfelvételre.

– Lehocki-Samardžić Anna kezdeményezésére sikerült felvenni a kapcsolatot a siklósi horvát önkormányzattal, és a hétvégén 10 fős delegációval meg is látogattuk őket. Nagyon fontosnak tartjuk az ilyen jellegű tapasztalatcserét, hiszen sok jó gyakorlatot tanulhatunk egymástól. Bemutatkoztunk egymásnak, ismertettük a működési szabályainkat, beszéltünk a törvényi keretekről és a támogatási rendszerekről.

Vannak közös pontjaink, de természetesen sok dologban különböznek is az önkormányzataink egymástól.  Mindenesetre nagyon pozitív tapasztalat volt, és egyértelmű is, hogy mindkét oldal határozott szándéka, hogy kialakítsunk egy együttműködést – tudtuk meg dr. Szántó Tibortól, Eszék város magyar kisebbségi önkormányzatának az elnökétől.

A találkozó résztvevői már közös programok szervezéséről is beszéltek, valamint ellátogattak a siklósi várba is, ahol a település történelméről is ismereteket szereztek.