Brassó-Tatrang (Erdély) – Június 17-én és 18-án a Brassó melletti Tatrang településen tartotta idei első találkozóját a Kárpát-medencei Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója, amelynek a házigazdája a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete volt, és amelyen részt vettek a Horvátországi Magyar Újságírók Szövetségének a képviselői is.
A Kárpát-medencei magyar újságírók idei első találkozójára a Brassó melletti Tatrangon került sor, ahol a Magyar Újságírók Romániai Egyesületével (MÚRE) tartottak egy közös tanácskozást, amelynek témája a Közösségteremtő sajtó – Hagyomány és újítás volt.
A tanácskozást Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke nyitotta meg, majd bemutatta a Vajdaságból és Horvátországból érkezett kollégákat.
Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője Kacsó Sándor szolgálata címmel tartott előadást, azt boncolgatva, hogy milyen feladat is hárul az újságíróra. A témához kapcsolódóan Tóth Lívia, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének az elnöke az ottani magyar újságírók szerepvállalásáról, feladatairól beszélt. Elmondta, hogy elsősorban a közösségteremtés, az értékmegőrzés és a hagyományok bemutatása a legfontosabb feladat. Szerinte nagyon fontos lenne, hogy „az újságírók vonuljanak ki a politikából”. Majd Kriják Krisztina, a Horvátországi Magyar Újságírók Szövetségének az elnöke elmondta, a kisszámú magyar közösségben a horvátországi magyar újságírónak nemcsak a szakmai feladatokat kell ellátnia, közösségi szerepet is vállalnia kell, majd olyan kérdéseket vetett föl, amelyek nemcsak a horvátországi, hanem az egész Kárpát-medencei írott sajtót érintik. A romániai magyar kollégák érdeklődve hallgatták a beszámolókat, amelyek aztán élénk eszmecserét indítottak el.
Karácsonyi Zsigmond a szervezők nevében lapunknak elmondta, azért is fontosnak tartotta a közös tanácskozást, hogy kollégái is megismerjék, betekintést nyerjenek a Kárpát-medence más régióiban dolgozó újságírók munkájába, az ottani médiák helyzetébe.
A tanácskozás mellett a csodálatosan szép Brassóval és környékével is megismerkedhettünk, amiről valamelyik következő számunkban bővebben is beszámolunk.