Karóca, a vörösmarti tündérvilág

0
95

Vörösmarttól mintegy három kilométerre délre, az erdő mélyén rejtőzik a tavakkal körülölelt Karóca. Az egykoron közel 30 magyar családnak otthont adó tanyavilágban ma már nem lakik senki, ám egykori lakói közül mind a mai napig többen is gazdálkodnak azon a vidéken.

A rét Vörösmart alatti részét azelőtt Szönde-kaszálóknak hívták, Karóca névvel régebben csupán a területen található tavakat illették. Az 1980-as határrendezés során a teljes tanyavilágot átnevezték Karócává, vélhetően azért, mert sokkal szlávosabban hangzik, mint az eredeti elnevezése. A terület évszázadokon keresztül legelőként funkcionált, mivel ártér lévén évente többször is elöntötte a víz. Az első telepesek a Duna szabályozása után, az 1800-as évek második felében érkeztek ide, amikor már nem kellett az árvíztől tartani. A legtöbben a vajdasági Bácskertesről (Kupuszina) jöttek, akik a kezdetektől fogva főleg zöldségtermesztéssel foglalkoztak. A megtermelt árut rendszeresen a pusztákon értékesítették, ebből elég jól meg tudtak élni. Andócsi János történelemtanár gyerekkorában maga is sokszor megfordult Karócán, felnőttként pedig a vidék története is felkeltette az érdeklődését.

– Gyerekkoromban mindig is egy elveszett tündérországnak tűnt számomra Karóca, a tavakkal körülvett vidék, ahol egykoron emberek éltek. A település történetéről nagyon kevés írásos emlék maradt fenn, annyit azonban lehet tudni, hogy a Karóca elnevezés török eredetű, és fekete vizet jelent. A karócai termékeny földeknek és a környék gazdag hal- és vadállományának köszönhető az is, hogy bizony ezen a területen virágzó élet volt egészen a múlt század végéig – mondta Andócsi János.

Az utolsó karócai

Munkás László azon kevés egykori karócai lakosok közé tartozik, aki mind a mai napig szinte naponta lejár a tóparti szülőházába. Állítása szerint sokkal jobban érzi magát a tanyán, a természet lágy ölén, mint Vörösmarton. Ez nem is meglepő, hiszen Laci bácsi karócai tanyájához érkezve a látogató azonnal Fekete István Tüskevárában érezheti magát. A tóparton elterülő házikó fölé magas fák nyúlnak, melyek elrejtik azt a kíváncsi szemek elől és megvédik a perzselő napsugaraktól.

– Hacsak tehetem, reggelente felülök a biciklire, és Sajó kutyámmal lejövünk Karócára, hiszen itt mindig van munka. Van itt egy kiskertem és gyümölcsösöm, amiket rendszeresen gondozok. Sajnos ma már rajtam kívül nem sokan járnak erre, a legtöbb tanyát egybeszántották – mondta László, aki hozzátette, hogy régen bizony minden más volt, ma már csak az elhagyott házak tanúskodnak arról, hogy itt nem is olyan régen emberek éltek.

Munkás László

Karóca hanyatlását sok más környező pusztával és kistelepüléssel együtt szintén a modernizáció okozta. A motoros járművek megjelenésével egyre nagyobb lett a konkurencia a zöldségtermesztők számára, hiszen a jó fizetőképességgel rendelkező pusztákra már távolabbról is érkezett áru. A karócaiak így nem tudtak már csupán a kertészkedésből megélni, ezért sokan elhagyták a vidéket, vagy beköltöztek Vörösmartra. Munkásék az 1970-es években építették falusi házukat, ám egészen a honvédő háborút követő évekig kétlaki életet éltek.

– Sok előnye volt annak, hogy földjeink a házunk körül terültek el. Emlékszem, hogy édesapám nemegyszer mondta, „nézd meg, fiam, a falusiakat, amikor jön az eső, fejvesztve rohannak haza, pakolják a szerszámaikat, mi meg már itthon ülünk szárazon”. Ennek ellenére mi is beköltöztünk Vörösmartra, mert az az életforma már nem volt folytatható. A tanyát persze nem hagytuk el végleg, egyfajta alkalmi szállásként tartjuk fenn mindmáig. Sokáig tartottunk itt jószágot is, ám egy ideje már csak a kert van meg – mondta riportalanyunk.

A turizmusban látja a jövőt

A modernizáció nemcsak az emberek életére volt hatással, hanem a természetre is. A kanálisrendszerek megépülése és a lecsapolások következtében a karócai tavak vízszintje csökkent, és megindult az eliszaposodás. Az egykori mély tavak fenekén mára akár 6-7 méter iszap is felhalmozódott, aminek az eltávolítása nagyon költséges lenne. Az iszap miatt egyre kevesebb a hal is, ezért az egykori horgászparadicsom felett lassan átveszik az uralmat a tündérrózsák.

– Úgy gondolom, hogy Karócát a turizmus menthetné meg, hiszen ilyen gyönyörű táj nem sok van a környéken, ám a területrendezés rengeteg pénzbe kerülne. A sok iszapot ki kellene szivattyúzni, az eltömődött forrásokat pedig újra meg kellene nyitni, ha ez megtörténne, akkor Karóca több turistát vonzhatna, mint a pincesorok – állítja Munkás László, aki mind a mai napig megmaradt büszke karócainak.