Botrányosan viselkedett Juhász Sándor a zágrábi Kisebbségi Tanács ülésén a múlt héten. Az akkor még csak mindössze tíz napja parlamenti képviselő otrombán nekiment a testület idei évre vonatkozó, előkészített költségvetési tervezetének, és követelte, hogy a HMDK-s szervezetek támogatását bírálják felül, küldjenek rájuk revíziót, valamint szüntessék meg az összes nem MESZ-es kiadványt, köztük a Képes Újságot, ezzel együtt az elektronikus sajtót, a Drávatájat is. „Alternatívaként” felajánlotta, hogy a pénzt, amit az említett sajtóorgánumok kapnak, utalják át a Sipos Tünde néprajzos által vezetett Baranyai Júlia Népfőiskolának(?), a hölgy majd összevonná a két lapot, ugyanis Juhász szerint a mi médiafelületeink nem felelnek meg a lefektetett kritériumoknak, elvárásoknak.
Hát, ha Juhász elvárásainak kellene megfelelni a jövőben, én önként és dalolva hagynám ott újságírói állásomat, de erre azért még várnia kell Juhásznak és Sójának is.
Az, aki olvassa mindkét újságot, aki meglátogatja a másik honlapot, esetleg belenéz a kizárólag MESZ-propagandát közvetítő tévéműsorukba is, amelyben minden egyes alkalommal a szervezet elnöke, Juhász Sándor fényezi önmagát – nos az, még ha teljes mértékben laikus is, látja a különbséget, a hozzá nem értést, a szakmaiatlanságot a MESZ oldalán. De Juhásznak ez nem számít. Rombolni, leépíteni, lábbal tiporni mindent, ami jó, ami színvonal még ebben a maroknyi nemzeti közösségben, csakis ez számít!
És itt tegyük fel a kérdést, milyen alapon? Hiszen az érdekütközés, az összeférhetetlenség netovábbja még egy fiatal demokráciában is, hogy egy olyan testület tagja lehet, amely az ő általa vezetett szervezet ellenlábasának a sorsáról dönt. De ha már így van, akkor legalább próbálna meg demokratához hasonlítani, nem pedig ősemberként, bunkósbottal nekiesni a másiknak, hogy az annak járó támogatás nagy részét a saját szervezete kaphassa meg.
A tanács többi tagjának megvan a véleménye a magyar kisebbségi képviselő viselkedéséről és követeléseiről is. Ez abból is látszott, hogy nem szavazták meg Juhász egyetlen javaslatát sem, amiért „cserébe” Juhász nem szavazott igennel a költségvetés egészére.
Sója szerint az ő elődeinek a teljesítményei szerények voltak (a közmondás szerint a cigány is a maga lovát dicséri…). De ez az ő véleménye, ezzel másnak nem kell egyetértenie, sőt majd az idő megmutatja, kinek milyen érdemei voltak, majd a közösség eldönti, mennyit ért egy-egy magyar képviselő tevékenysége. Az viszont biztos, hogy az elmúlt 15 évben ennyit nem rombolt és ennyi kárt az itteni magyarságnak nem okozott senki, mint ez a két képviselő. Soha nem felejtjük el nekik, hogy ellehetetlenítették a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ működését (Juhász Sándor ott is az iskolaszék elnöke), hogy pénzt vettek el magyar kultúregyesületektől – magyar gyerekektől -, és azt sem, hogy meg akarják fojtani az egyetlen, az elvárásoknak, az újságírás alapvető kritériumainak eleget tevő magyar sajtóorgánumokat. Sem azt, hogy áldatlan tevékenységükkel a béka feneke alá próbálják süllyeszteni a horvátországi magyar közösségi élet színvonalát.
Tetteik és viselkedésük miatt ennyire még nem néztek le magyar képviselőt társaik, mint most. Ilyen ellenszenvet még nem sikerült kiváltania senkinek sem, mint nekik – nemcsak anyaországunkra gondolok, hanem a hazai közvéleményre is. A horvát sajtó ennyire lenézően még nem írt rólunk, magyarokról, mint most. Az állandó gáncsoskodás, a furkálódás, a szüntelen hátbatámadás bizony felettébb visszataszító.
Értelmes, kulturált emberek ezt nevezik primitív hozzáállásnak és viselkedésnek!
