Az Eszéken működő Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ (HMOMK) februártól iskolapszichológust alkalmazott Juhász Annamária személyében, aki az iskolaközpont mellett a kórógyi, a laskói és a vörösmarti általános iskolák rendelkezésére is áll.
Manapság egyre több tanintézmény „szolgáltatásának” képezi részét a pszichológus is. A horvátországi magyar iskolák ez idáig nem alkalmazhattak olyan szakembert, aki a magyar ajkú diákoknak az anyanyelvükön segíthetett volna, ezt a feladatot az iskolapedagógusok hatáskörébe utalták.
A HMOMK-ban 2019-ben egyéves projekt keretében működött iskolapszichológus, februártól viszont, Andócsi János iskolaigazgató és Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk közbenjárásának köszönhetően, állandó jelleggel dolgozik egy szakember, Juhász Annamária.
Annamária Magyarországon, a pszichológia szak elvégzését követően széleskörű szakmai tapasztalatra tett szert, legfőképpen a felnőtt, illetve idősebb korosztállyal foglalkozott eddig. 2018-ban költözött haza, akkor már egy évig gyakornokként dolgozott iskolapszichológusként, az államvizsga után pedig nevelőtanárként a diákotthonban. Nagy öröm számára, hogy öt év után ismét a szakmájában dolgozhat és abban az intézményben kamatoztathatja szaktudását, amelynek egykor ő is diákja volt. Vele beszélgettünk az iskolapszichológus tevékenységéről.
– Milyen feladatokra terjed ki az iskolapszichológus munkája?
– Ha az iskolára mint egy rendszerre tekintünk, akkor az ott dolgozó pszichológus egyrészt a rendszer részét képezi, másrészt önmagát kívülre helyezve kell rálátnia az iskolában zajló folyamatok egészére. Munkám fókuszában a diákok állnak, elsődleges feladatom a tanulók személyiségfejlesztése, lelki egészségvédelme és az oktató-nevelő munka hatékonyságának az elősegítése. A tanulók felmerülő nehézségeivel összefüggésben együttműködöm az igazgatóval, az iskolapedagógussal, a tanárokkal és a szülőkkel egyaránt. Az én feladatom, hogy a jelentkező problémákra reagálva a különböző vizsgálatokat, tesztfelvételeket követően támogató jellegű beszélgetéseket folytassak, egyéni, illetve csoportos foglalkozásokat vezessek, és ha a kompetenciahatáraimat meghaladó nehézségről van szó, akkor a megfelelő szakszolgálathoz delegáljam a diákot. Az iskolapszichológus szakmai kompetenciájának ugyanis vannak határai: nem vezethet például pszichoterápiát, nem diagnosztizálhat, de a diáknak, illetve a szülőnek is adhat tanácsokat. Munkám fontos része a szülőkkel való együttműködés, hiszen a gyermekek a legtöbb időt a szülőkkel töltik, így a legnagyobb hatással ők vannak rájuk. Sok szülőt azonban félelem tölt el, ha a pszichológus beszélgetésre hívja. Egyfajta félelem attól, hogy megbélyegzik a gyerekét, vagy esetleg a szülői nevelés hatékonyságának a hiányára hívják föl a figyelmét a beszélgetés során. Ez azonban téves hozzáállás, mert a pszichológus célja a nehézségek feltérképezése, felmérése és a megoldási lehetőségek számbavétele a szülőkkel. Feladatom az is, hogy segítséget nyújtsak a sajátos nevelési igényű tanulók esetében. Mit is jelent ez? Ha egy diáknál például felmerül, hogy hiányosságai vannak az olvasás terén, akkor nem várható el tőle, hogy számára komoly nehézségeket okozó olvasási feladatokat oldjon meg az iskolában, mert a sikertelenségérzés kihatással lehet az önértékelésére, személyisége alakulására. Egy ilyen esetben tehát a tesztet követően a diákot a logopédushoz küldöm, a „testre szabott” oktató-nevelői programot pedig a megyei szakbizottság határozza meg. A hangsúly tehát a segítésen van. Munkám célja nem a „hibák keresése”, hanem a megoldás irányába mutató program megmutatása a felmerülő nehézségek esetében. A különböző készségek fejlesztése egyéni vagy csoportos formában ugyancsak a feladataim közé sorolható. Fejleszthető területek lehetnek többek között a verbális készségek, a szókincs, a kreativitás, az osztályközösségi koherencia erősítése, de a diákok önreflexiójának növelése, az érzelemkifejezés és érzelemfelismerés fejlesztése és verbalizálásának gyakoroltatása is, a stresszkezelés lehetőségeinek ismertetése, és ide sorolható a manapság népszerű mindfullness technika, a relaxációs módszerek megtanítása is.
– Milyen módon állhatsz a szülők és a tanárok rendelkezésére?
– Szülőtréning formájában előadásokat tarthatok különböző témakörökben, például az érzelmi intelligencia fejlesztési lehetőségeiről, a digitális eszközök túlzott használatának következményeiről, fejlődéslélektani kérdésekről. A tanároknak is tarthatok a munkájukat érintő témákról előadást, például a fejlődéslélektani vetületekről, az eltérő idegrendszeri fejlődési sajátosságok megjelenési formáiról (pl. ADHD, ASD stb.). Munkaköri feladatom a tehetséges diákokkal való foglalkozás is, a számukra minél hatékonyabb szintű oktatás-nevelés elősegítése is. A feladatok láthatóan sokrétűek, időre van szüksége közösségünknek, hogy megismerjék az iskolapszichológus személyét, munkakörét, tevékenységének területeit.
– Említetted, hogy különböző előítéletek is kapcsolódnak az iskolapszichológus munkájához, szerepéhez.
– Igen, az egyik ilyen tévhit a „varázspálca effektus“, az az irreális elvárás, hogy egy beszélgetés megoldja a problémákat, hogy a változás gyorsan történik. Ez nem ilyen egyszerű, idő kell a változáshoz, a fejlődéshez. A lelki folyamatoknak megvan a sajátos ritmusuk. A „röntgenszem-képesség” az a tévhit, amely szerint a szakember, ha ránéz valakire, átlát beszélgetőpartnerén és rögtön felismeri magánéletének a nehézségeit, esetleg ítélkezik, s ez félelmet szülhet az emberekben. Valakinek a megismeréséhez hosszabb időre van szüksége még egy pszichológusnak is.
Az iskolapszichológus tehát elsődleges „szűrőként” tevékenykedik az iskolában, aki szakmai tudására támaszkodva felméri és megállapítja a lehetséges problémákat, meghatározza, kijelöli a fejlesztendő területeket, és ezek tükrében teszi meg az előírásoknak (szakmai protokollnak) megfelelő lépéseket.
