A Kárpát-medence öt régiójából érkeztek diákok és pedagógusok a 24. Kárpát-medencei Magyar Iskolatalálkozóra, amelynek immár harmadik alkalommal volt a házigazdája a laskói általános iskola. A háromnapos rendezvény ismét bebizonyította: a közös anyanyelv képes összekötni a különböző országokban élő magyar közösségeket.
A múlt héten ismét gyerekzsivajtól és a különböző régiók magyar tájszavaitól volt hangos Laskó és környéke: harmadik alkalommal látta vendégül a Kárpát-medencei Magyar Iskolatalálkozó résztvevőit a laskói általános iskola. A 2000-ben útjára indított kezdeményezés célja kezdettől fogva az, hogy a különböző országokban élő magyar diákok megismerjék egymást, barátságokat kössenek, tanuljanak egymás hagyományaiból, és hogy közelebb kerüljenek egymáshoz.
A programot annak idején a piliscsabai Ward Mária Iskola indította útjára, és az elmúlt több mint két évtized során valódi közösséggé formálta a részt vevő intézményeket. A vajdasági Bácskertes (Kupuszina), a kárpátaljai Aklihegy, az erdélyi Etéd, a felvidéki Révkomárom, valamint a drávaszögi Laskó iskolái évről évre találkoznak egymással.
Az idei, 24. találkozó házigazdája a laskói iskola volt, amely gazdag és élményekben bővelkedő programmal fogadta vendégeit.
Kelemen Viktória, a Laskói Általános Iskola igazgatója elmondta, különösen közel áll hozzá ez a rendezvény, hiszen diákként ő maga is részt vett az első találkozókon.
– Örömmel tölt el bennünket, hogy ismét mi lehettünk a házigazdák. Ez a találkozó az összetartozás érzését erősíti a gyerekekben. Megélhetik, milyen erős kötelék a közös anyanyelv, és olyan barátságok születnek, amelyek sok esetben éveken át megmaradnak – hangsúlyozta az igazgatónő.
Kiemelte azt is, hogy a rendezvény megvalósulását számos szervezet, vállalkozás és magánszemély támogatta. A HMDK, Jankovics Róbert parlamenti képviselő, Cickaj Željko, a Bellyei járás elöljárója, Csapó Nándor és az általa vezetett pedagógusfórum mellett több helyi civil szervezet és családi vállalkozás is hozzájárult a program sikeréhez. A diákok elszállásolását is a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma biztosította.




A kezdeményezés ötletgazdája, Mocsáry Dezső, a piliscsabai iskola pedagógusa arról beszélt, hogy a rendszerváltás után döbbent rá arra, milyen keveset tudnak egymásról a határon túl élő magyar közösségek.
– Azt szerettük volna, hogy a gyerekek személyesen találkozzanak egymással, és megtapasztalják: Felvidéken, Erdélyben, a Vajdaságban vagy Horvátországban is magyar emberek élnek. Ezek a találkozások hidakat építenek – mondta Mocsáry Dezső. Hozzátette, az elmúlt 24 év alatt már egy új generáció is felnőtt: ma már olyan pedagógusok és résztvevők is jelen vannak, akik egykor diákként kapcsolódtak be a programba.
A felvidéki Marianum Egyházi Iskolaközpont igazgatója, Madarász Róbert szerint a találkozók legnagyobb értéke az emberi kapcsolatokban rejlik.
– A diákok megtapasztalják azt a felemelő érzést, hogy több határon átkelve is magyar szó fogadja őket. Ezekből az együttlétekből életre szóló barátságok születnek, sőt olykor szerelmek is – fogalmazott Madarász Róbert.
A háromnapos találkozó során a vendégek számos közös programon vettek részt, amelyek lehetőséget teremtettek arra, hogy közelebbről is megismerjék a Drávaszög természeti, kulturális és történelmi értékeit. A diákok ellátogattak Eszékre, hajókiránduláson vettek részt a Kopácsi-rétben, megtekintették a kiskőszegi emlékművet, a laskói Vitéz-tájházat, valamint betekintést nyerhettek a várdaróci tájház és iskolamúzeum világába is. A programok között szerepelt a várdaróci V Aréna meglátogatása is. Az együttlét egyik legemlékezetesebb momentuma a gálaműsor volt, amelynek keretében valamennyi részt vevő iskola bemutatkozott egy-egy produkcióval. A diákok népdalokkal, táncokkal, zenés és verses előadásokkal készültek, így a műsor nemcsak szórakoztató, hanem a különböző régiók kulturális sokszínűségét bemutató ünneppé is vált.
A gálaműsoron részt vett Magdó János eszéki magyar főkonzul és Csapó Nándor, a horvát Tudományos, Oktatási és Ifjúsági Minisztérium nemzetiségi oktatásért felelős zágrábi igazgatóságának a vezetője is.
A háromnapos rendezvény végére a résztvevők nemcsak új élményekkel, hanem új kapcsolatokkal és közös emlékekkel is gazdagodva térhettek haza.






















