Amint azt a múlt héten írtam, az utolsó idei Képesben számvetést készítünk a lassan mögöttünk maradó esztendőről, és elgondolkozunk a jövőn.
Számunkra fájó dologgal indult az év: 15 év után meg kellett szüntetni a HunCro Sajtó és Nyomdaipari Kft.-t, ugyanis a zágrábi Kisebbségi Tanács úgy döntött, hogy a HMDK az elektronikus és nyomtatott sajtó költségeire egy kft.-nek a továbbiakban nem utalhat át pénzt. Ezért létrehoztuk a Média Hungarica Horvátországi Magyar Művelődési és Tájékoztatási Intézetet, melynek mindössze egy hónapig voltunk alkalmazottai. A szóban forgó testület most azzal utasított vissza bennünket, hogy nem működünk két éve, ami az ő kritériumrendszerük szerint kizáró oknak számít, és nem fogadták el azt az érvelést, hogy a HunCro jogutódjaként nem két, hanem másfél évtizede működünk. Ezért már az év elején háromszor is munkahelyet váltottunk úgy, hogy közben ugyanazokat a feladatokat láttuk el, és lettünk legvégül a HMDK alkalmazottjai. Egy – jogi státusát tekintve – egyesületbe kényszerítettek minket, hogy így végezzük el azt a munkát, amit egy cég keretei között könnyebben és hatékonyabban meg lehet csinálni. Az olvasó viszont csak annyit érzékelhetett az egészből, hogy az impresszumban többször is változott a kiadó és a megbízó neve, valamint címe.
Igyekeztünk az év végéig a kényszerű váltások miatt felmerült számos adminisztrációs és jogi problémát, a törvényeket szigorúan betartva, valahogy rendezni, ám a Kisebbségi Tanács, lélegzetvételnyi időt sem hagyva, ránk küldte az adóhivatalt, amely három hónapig ült a nyakunkon, hogy végül kiderüljön, minden rendben van. Ezek után ellenőrzött még minket maga a Kisebbségi Tanács munkatársa, és a pénzügyminisztérium költségvetési pénzekkel foglalkozó ellenőre is egy hétig keresgélt a számlák között egyik és másik könyvelésben is, méghozzá személyesen a miniszter megbízásából! Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a HMDK Horvátország legellenőrzöttebb kisebbségi szervezetévé, a HunCro pedig kiadójává vált…
Mindezek ellenére maradéktalanul és színvonalasan elláttuk feladatunkat. Teljesítettük a szerződésben vállaltakat. Megjelent havilapunk összes száma, ez természetesen a Képesre is vonatkozik, a gyerekek rendszeresen olvashatták lapjukat, a Barkócát az év folyamán, minden hétfőn hallhattak minket a Baranya Rádióban, illetve láthattak bennünket szombatonként a Drvávatáj televíziós magazinműsorban. Minden nyomás és ellehetetlenítési kísérlet ellenére mi nem adtuk, és nem is adjuk fel! Mert a horvátországi magyarok nem maradhatnak színvonalas magyar nyelvű nyomtatott sajtó nélkül, sem rádiós és televíziós program nélkül, amely róluk és nekik szól anyanyelvükön.
Tudatában vagyunk értékteremtő munkánknak, mindannak, amit eddig létrehoztunk. De ahhoz, hogy magyarságunk számbeli fogyatkozása megálljon, a döntéshozóknak rá kellene döbbenniük, hogy a beolvadás lassítása érdekében a színvonalas anyanyelvi médiát nem nyomorgatniuk, ellehetetleníteniük, hanem hathatósan támogatniuk kellene. Ugyanez még fokozottabban vonatkozik az anyanyelvi oktatásra. Mert drága népviseletben csárdásozni azok is tudnak, akik megmukkanni sem tudnak magyarul. A szállóige szerint pedig nyelvében él a nemzet – a nemzetiség pedig még inkább! Hogy ez megvalósulhasson, már az új esztendő első napjától el kellene kezdenünk a közös munkát. Olyan nagy a baj, hogy mindenkire szükség van, aki segíteni szeretne.
Ennek reményében kívánok Önöknek, az Új Magyar Képes Újság, a Drávatáj és a Magyarhang rádiós műsor szerkesztői és munkatársai nevében áldott és békés karácsonyt, valamint sikerekben, magyarságunk megmaradása érdekében közös sikerekben eredményes, boldog új esztendőt.
