Hetek óta véget ért az almaszüret. Bár az időjárás nem kedvezett egyformán minden gyümölcsnek, mennyiség szempontjából általában nem panaszkodnak a gazdák. Az árral viszont már kevésbé elégedettek. Ezzel kapcsolatban kérdeztünk meg néhány baranyai termelőt.
A hazai gyümölcsészetekben az alma az egyik legelterjedtebb gyümölcsfajta. Az almaszüret hetek óta véget ért, ami – a többi mezőgazdasági kultúrához hasonlóan – a gazda legörömtelibb tevékenysége az évben. Az idei év mennyiség szempontjából kedvezett az almának, a fák sok helyen roskadoztak a gyümölcstől, amely végül a ládákba került, a ládák pedig a raktárba. Hogy onnan hova jutnak, a gazdától függ, a lehetőségek pedig a következők: árusíthatja odahaza vagy piacon, eladhatja a nagyfelvásárlóknak olcsóbban, de készíthet belőle gyümölcslevet is – ez utóbbi esetekben nem kell attól tartania, hogy a termés elrohad, és vele együtt a pénze is odalesz, mert nem tudta eladni időben.
Kiszolgáltatott helyzetben a termelők
Mivel idén az alma bőségesen termett, nehezen lehet értékesíteni, és ezt a nagyfelvásárlók ki is használják. A lehető legkevesebbet kínálnak a gyümölcsért, mert tudják, hogy a termelők kénytelenek elfogadni az ajánlatukat. Idén az alma ára átlagosan 2-2,20 kuna körül mozog. Ennyi pénzért, még ha el is tudják adni a termést, nem túl kifizetődő a gazdáknak. Jó, ha a költségek fedezésére elegendő. Persze ez a gyümölcsészet méretétől is függ.
Valószínűleg kevésbé szenved ezektől a gondoktól az eszéki Werkosgrupa vállalat, amelynek hercegszőlősi almaültetvénye Délkelet-Európa legkorszerűbb gyümölcsösei közé tartozik. Több gyümölcsfajtát is termel, az almaültetvény 75 hektáros.
Most azoknak kértük ki a véleményét, akik nem rendelkeznek a Baranjski voćnjaci Kft.-hez hasonló, több millió eurós, 110 hektáros nagybirtokkal, ültetvényük nincs felszerelve olyan védőrendszerrel, ami a fákat megóvja az állatoktól, jégesőtől, sőt még a fagytól is, és nem rendelkeznek ULO-technológiával hűtött tárolóval sem, melyben a gyümölcs akár egy évig is eláll, nem foglalkoztatnak száznyolcvan munkást a szezon idején, nincs fél tucat magasan képzett gyümölcsészük, terméküket nem exportcikknek szánják, ráadásul évről évre meg kell küzdeniük a természeti és gazdasági katasztrófákkal.
Ilyen a vörösmarti Sipos Sándor is, akinek nem az alma ára okozta idén a legnagyobb gondot. Gyümölcsösének egy része völgyben terül el, ahol fokozottabb fagyveszélynek van kitéve, mint a dombtetőn lévő ültetvények. Nem is úszta meg idén a fagykárokat, Siposék mindössze húsz láda almát szüreteltek.
– Néhány száz kiló almánk van. Ennyivel nem érdemes piacra járni, így otthon próbáljuk meg értékesíteni. Az alma áránál nagyobb gond, hogy még olcsón is nehezen tudjuk eladni. Annak örülnék legjobban, ha a nagyfelvásárlók vennék át, az sem lenne baj, és már azt sem bánnánk, ha kevesebbet kínálna – panaszolja a vörösmarti gyümölcstermesztő. Hozzátette, hogy ha fiatalabb lenne, talán máshogy viszonyulna a helyzethez, de hatvanéves nyugdíjasként már nincsenek nagyobb tervei a gazdaságában.
A csúzai Horvát Ilonka és férje, Zlatko 7,5 hektáros területen gazdálkodnak. Idén a legtöbb almafajta náluk is gazdagon termett, leszámítva a Golden delicioust, mert ezt a fajtát ún. alternálás jellemzi.
– Ez azt jelenti, hogy ha az egyik évben szépen termett, akkor a másikban kevesebbet fog – magyarázza Ilonka. Azt monjda, a szakértők tanácsára hallgat, egy évben kihagyja a metszést az alternáló fákon, hogy ezzel javítson a termőképességükön.
A többi fajtával nem volt gond, és az értékesítés is simán ment. Termésüket egy zágrábi nagyfelvásárló vállalatnak adják el.
– Az átvételi ár nem a legjobb, de legalább megbízhatók – teszi hozzá a csúzai termelő, aki elmondja azt is, hogy a legjobb árat a nyári almákért fizették, 3 kunát adtak például a Gála fajtákért és a James Grieve-ért. A telelőekért viszont már jóval kevesebbet, maximum 2,20 kunát – ezek közé tartozik a Granny Smith és a Braeburn. Az Idaredért és Jonagoldért pedig mindössze 2 kunát kaptak – sorolta Horvát Ilonka.
Az árak nem túl kedvezők, és még ennek ellenére is megtörténik, hogy a felvásárlók visszaélnek a kistermelők kényszerhelyzetével. Horvát Ilonkának is volt már része benne, amikor azzal az ürüggyel akarják lealkudni az alma árát, hogy „vigyázatlanul szedték le, sok megnyomódott, és emiatt vesztett a minőségéből”.
Horváték egyébként meg vannak elégedve a zágrábi felvásárlóvállalattal, amellyel csereügyletet is nyélbe üthetnek: attól szerzik be a permetszert, a szaporítóanyagot, a műtrágyát és mindent, amire a gyümölcsészetben szükség van, aminek az értékét aztán levonják az átvett alma árából. Az összeg bizony alaposan megcsappan. Nem is az almán kerestek a legtöbbet, de legalább az sem lett veszteséges. Horvát Ilonka véleménye szerint a kajszibarack termesztése sokkal gazdaságosabb.
Amire szerinte szükség lenne errefelé, az egy közelebbi felvásárló cég. Igaz, van egy vállalat a környéken, de nem kínál valami jó feltételeket. Az még nem gond hogy 3% a saját keresete, de hogy akár 20-30%-ot is levon azokért a „károsodásokért és betegségekért”, amiket csak a szakértői vesznek észre a gyümölcsön, az már nem éri meg a kistermelőknek. A piacon jó áron el lehet adni az almát, 3-4 kunát is adnak kilójáért, csak hát egyszerre csak kis mennyiségben lehet értékesíteni, ez sem eszményi megoldás. A gyümölcslékészítők adnak a legkevesebbet az alma kilójáért, mindössze 45–60 lipát, és ha az árából levonjuk a munkások bérét, a szállítási és egyéb költségeket, annyiért akár maradhat a fa alatt is. „Ha másra nem, majd pálinkának jó lesz” – mondhatná öregapánk.
A lehetőségeket számba véve Horvát Ilonkáéknak is marad a jól bevált megoldás: a felvásárlók Zágrábban és Rijekában. Még ha májustól októberig nem is látják egymást férjével, mert folyton úton van. Kompromisszumkötés nélkül pedig egy vállalkozás sem működik.
{fcomments}
