A múlt év végén jelent meg az Új Magyar Képes Újság riportkötete Horvátországi magyar világ 2000-2020 – Húsz év legérdekesebb írásai címen.
Az újságírói munka szépsége, hogy ott lehetünk valamennyi rendezvényen, nagyszerű műsorokról és előadásokról tudósíthatunk, szemtanúi lehetünk a magyarságunk szempontjából meghatározó pillanatoknak. Lapunkban rendszeresen tudósítunk a horvátországi magyarság művelődési és közéletének az eseményeiről, kulturális rendezvényeinkről, foglalkozunk a többségében mezőgazdaságból élő magyar népesség gondjaival, vállalkozóink nehézségeivel, elért eredményeikkel, a horvátországi magyar lét egyéb vonatkozásaival.
Idén lesz tíz éve, hogy a Képesnél dolgozom, számomra a legkedvesebb terepmunkák mindig azok voltak, amikor olyan emberekkel készíthettünk riportot, beszélgethettünk el, akik valamilyen szempontból különlegesek, figyelemre méltóak, kihalóban lévő szakmát űznek, érdekes helyen jártak, nem mindennapi dolog történt velük. A legtöbbjüket sokan ismerik/ismerték, de vannak köztük olyanok is, akik a Képesben való „megjelenésük” révén lettek ismertek.
Régóta terveztük, hogy legérdekesebb riportjainkat egy kötetbe gyűjtjük, s ez tavaly meg is valósult. Több hónapi gyűjtés, válogatás és szerkesztői munka után decemberben vehettük kezünkbe a könyvet, melynek a Horvátországi magyar világ 2000-2020 – Húsz év legérdekesebb írásai címet adtuk.
A kötet a HMDK kiadásában jelent meg, a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásával.
Több mint 200 írást tartalmaz
A válogatás nem volt egyszerű feladat, ugyanis a meghatározott oldalszámhoz igazodva kellett szelektálnunk az eltelt két évtized riportanyagából – ez, évi 48 lapszámmal számolva, közel ezer beszélgetést, interjút jelent! Ebből valamivel több, mint kétszáz riport került a kötetbe, három fejezetbe osztva. Az írások mindegyik részben időrendi sorrendben követik egymást, minden esetben a dátumot is feltüntettük, mert az akkori helyzetet tükrözik, amikor készültek. A riportokon nem változtattunk meg semmit, úgy közöltük, ahogy az a lapban megjelent 5-10-15 évvel ezelőtt, hiszen az újságnál az elmúlt két évtizedben dolgozó újságíróknak egymástól eltérő volt a stílusuk, különbözőképpen fogalmaztak, különbözőképpen láttak dolgokat.
A riportokon keresztül kis közösségünket, önmagunkat mutatjuk be, emberközelből
Számos érdekes történettel ismerkedtünk meg az elmúlt évek során. Meginterjúvoltuk valamennyi termelőnket a Hegyaljától az Alfalukon át Szlavóniáig és tovább. Mindenfelé szorgos gazdák meséltek nekünk arról, mit jelent számukra az anyaföld, melyben zöldség, szőlő, gyümölcs, gabona terem, és arról, hogy saját mezőgazdasági kultúrájuknak nem csupán gazdái, hanem inkább szolgái, de nem muszájból, hanem belső indíttatásból és hivatásból, amelyek nélkül nem lenne bor, és nem lenne mit leöblíteni vele.
Készítettünk interjút fazekassal, söprűkötővel, kovácsmesterrel és más kisiparosokkal, akik ma is, vagy legalábbis az interjú készítésekor még teljes odaadással űzték a szakmát, dacolva az idővel és a technika fejlődésével.
Beszélgettünk pedagógusainkkal, akik évtizedeken át tanították diákjainkat édes anyanyelvünkre, és akikre számos generáció emlékezik kedves tanítójaként. Egyesületeink vezetőivel, akik szabadidejüket nem sajnálva foglalkoztak tánccsoportjaikkal, színjátszóikkal, kórusaikkal, hogy együtt vigyék tovább a hagyományt, erősítve a nemzeti identitást.
Van, aki lóra pattan szabad idejében, van, aki vadászik vagy épp makettezik, mások pedig a művészet valamelyik ágában fejlődtek magas szintre. Horvátországi magyar zenészek, festők, írók, költők, kézművesek, fotósok avattak be bennünket szenvedélyük titkaiba. A sport, de a gasztronómia terén is akadtak kivételes tehetségek, akikre méltán lehetünk büszkék.
Külön fejezetet szántunk azoknak a riportalanyainknak, akik megosztották velünk sokszor nehéz életük történetét. Bizony volt és van miről mesélniük, főleg az idősebbeknek, akiknek el kellett szenvedniük a múlt század történelmi és sorscsapásait. Történeteik persze nem mindig borongósak, az élet napos oldaláról, küzdelmeik sikeréről is beszámoltak nekünk.
Mi pedig mindig nagy lelkesedéssel hallgattuk (és hallgatjuk a jövőben is) kedves beszélgetőpartnereinket, hogy – ahogy a könyv előszavában is megfogalmaztuk – visszaadhassuk írásainkon keresztül történeteiket, „őket magukat, és végső soron kis közösségünket, önmagunkat, emberközelből.”
