Hivatalos választási eredmények és a migráció

784

A központi választási bizottság hétfőn hozta nyilvánosságra a szeptember 11-ei előrehozott parlamenti választások hivatalos végeredményét, amely szerint a voksolást az eddigi vezető kormánypárt, a HDZ nyerte meg.
Így már hivatalos, hogy a parlamenti választásokon a HDZ a diaszpóra két képviselőjével együtt 61, az ellenzéki SDP irányította koalíció pedig 54 mandátumot szerzett a 151 tagú törvényhozásban. A harmadik helyen újra az eddigi kormánykoalíció kisebbik tagja, a Most (Híd) áll 13 mandátummal. Az ötszázalékos parlamenti küszöböt még átlépő pártok közül a Živi zid politikai szervezet és partnerei 8, az IDS 3, Milan Bandić zágrábi polgármester BM 365 nevű pártja 2, valamint a HDSSB 1 mandátumot szerzett, továbbá van egy, a diaszpóra által megválasztott független képviselő is.
A nemzeti kisebbségeknek garantált nyolc képviselői hely közül hatot Milorad Pupovac, Mile Horvat, Boris Milišević (mindhárom szerb), Jankovics Róbert (magyar), Furio Radin (olasz), Vladimir Bilek (cseh, szlovák) képviselő tölt be. Veljko Kajtazi roma származású képviselő 12 (osztrák, bolgár, német, lengyel, roma, román, ruszin, orosz, török, ukrán, vlach és zsidó), míg Ermina Lekaj Prljaskaj öt nemzetiséget (albán, bosnyák, Crna Gora-i, szlovén és macedón) képvisel majd az új összetételű horvát száborban.
A kormányalakításhoz legalább 76 képviselő támogatására van szükség.
Az államfő lapzártánk után, szerdára hívta össze a kormányalakításról szóló konzultáció első fordulóját, így lapunk megjelenésekor már valamivel többet tudhatunk, és kiderülhet az is, hogy elhúzódik-e a kormányalakítás.
Az újonnan alakuló országvezetésnek a horvát gazdaság „gatyába rázása” mellett egyik fontos feladata lesz a migránskérdés megoldása is. A nyugat-balkáni útvonal fokozatos lezárásával jelentősen csökkent a horvát határokat átlépő migránsok száma, de a nyugat-európai országok a dublini egyezmény alapján több mint háromezer migránst akarnak visszatoloncolni Horvátországba. Ezekről persze az illetékes szervek nagyon ritkán beszélnek a nyilvánosság előtt, és a sajtóban is kevés hír jelenik meg róla, a probléma viszont adott és megoldásra vár.
Többek között ezért is fontos, hogy mielőbb stabil és működő kormánya legyen végre országunknak.