Száler Dávidhoz a természet- és az asztrofotózás áll legközelebb, de rendezvényeket is szívesen megörökít. Az első esetben belső munkával teli meditációnak éli meg a tevékenységet, utóbbiban extrovertáltságát éli ki.
A kultikus(nak is nevezhető) udvari (Magyarország) benzinkút inkább üzemel vegyeskereskedésként, mint töltőállomásként, ahol az utazó megáll bevásárolni, hamburgerezni, rágyújtani, megpihenni, ha az egyik Baranyából a másikba utazik. Riportalanyom, Dávid, aki minden második héten napi tizenkét órában az eladópult mögött áll, örömmel elegyedik szóba a vásárlóval. Sokan talán innét ismerik őt, illetve most már a fotóművészete és vörösmarti kötődése révén is. Szakmáját tekintve informatikus, mégis a fotózást tekinti saját útjának, ahol mostanra megtett egy bizonyos szakaszt, de előtte is van még pár, felfedezésre és kibontakozásra váró „kilométer”.
A fotózás gyerekkorától kezdve jelen van az életében, azóta, hogy édesapja kezébe adta a Polaroidot és vidáman kattintgatott az instant analóg kamerával, és azóta, hogy a filmes gépekkel családi nyaralások, iskolai kirándulások megörökítője volt. Lett is mostanra komoly fotógyűjteménye, amiből valószínűleg vissza tudná nézni élete egy részét. Szóval a fényképezőgép gyerekkorától ott van a kezében, amit a digitális korszak beköszöntével – mint ahogy valószínűleg sokunknál történt – az egyre jobb kamerás mobiltelefonok váltottak föl, míg végül 2019-ben befektetett egy komolyabb, tükörreflexes Nikonba. Aztán következett a tanulás. Megpróbálkozott a tanfolyammal, ahol a filmes fotózás előhívási gyakorlatában próbálták elmélyíteni a 21. század „fotósinasát”, ezért úgy döntött, inkább autodidakta módon sajátítja el a tudományt. Rengeteg irodalmat olvasott, internetes videocsatornákat követett a témában, de mindenekelőtt, mivel azt vallja, írott anyagból nem lehet megtanulni a szakmát, kiment és fotózott, fotózott…
A mai elvárásoknak megfelelően
Habár különböző témákat kapunk lencsevégre, abban a dologban egyetértettünk riportalanyommal, a digitális technika áldása és átka is egyben, hogy a memóriakártyán végtelen mennyiségű kép elfér, ami könnyen kísértésbe ejti a fotóst. És egy-egy esküvői fotózás vagy mohácsi busójárás után ott találja magát az ember irdatlan mennyiségű fotóanyaggal, ami megmunkálásra vár. Dávid azt mondja, a terepjárás a fotósmunka mindössze 20 százalékát teszi ki. A többi, vagyis a képválogatás és megmunkálás még sok-sok, számítógép előtt eltöltött időt vesz igénybe, mire a kép késztermékként megosztható, átadható.
A képek javításánál viszont van egy „aranyszabály”, amihez riportalanyom szigorúan tartja magát.
– Az utómunka során sohasem teszek hozzá többet a képhez, mint ami már alapból benne van. Feljavítani viszont muszáj, mert a nyers kép nem mutat jól, a mai elvárásoknak már nem felel meg. Régen talán mások voltak az igények, de ma már, ha meghívnak egy fotóst, akkor a pénzükért elvárják a csilli-villi, pengeéles képeket, és ezt a szintet tartani kell, én legalábbis erre törekszem – mondja Dávid.
Az égbolt látványosságaitól a tömegrendezvényekig
Két kedvenc témája a természet- és az asztrofotózás, amely, individuális aktivitás lévén, a nyugalmat, a kikapcsolódást jelenti számára.
– Fotózás közben élvezem, hogy kicsit egyedül lehetek, s amellett, hogy összpontosítok, hogy jó képek készüljenek, a gondolataimba merülhetek, kiszakadhatok a világ pörgéséből – mondja riportalanyom.
Hozzátette, alapvetően szociális lénynek tartja magát, amit viszont a rendezvények fotózása közben élhet ki. A busójáráson sokan kértek tőle fotót, ezt szívesen vállalta, a végeredményt később mindenkinek elküldte. Örömét leli abban, hogy megörökítheti mások fontos pillanatait, például keresztelők vagy lakodalmak alkalmával.
De fontos számára a másik oldal is, az embernek szüksége van énidőre, egyedüllétre. Ezeket a pillanatokat kapja meg az asztro- és természetfotózással.
– Ha jön egy vihar, míg mások behúzódnak, én kivonulok – említi egyik kedvenc témáját; készített is nemrég egy villámos fotót, amely tetszést váltott ki az internet népéből.
De megörökítette az elmúlt napokban a Perseidák meteorrajt is az M60-as autópálya fölött. A képen, míg az elhaladó autóknak csupán a hosszan elmosódó lámpacsíkjai látszanak, a csillagok pontszerűek, élesek. A hosszú expozíció miatt, amely az autófények látványos megörökítését lehetővé teszi, a Föld forgása miatt a csillagoknak is el kellene mosódniuk. Egy speciális eszköz, az ún. csillagkövető mechanika segítségével volt elkészíthető ez a kép, tudtam meg Dávidtól.
Így készült a fotó a vörösmarti domboldalon is, ahol hosszú expozíciónál fényképezte az elemlámpával körbevilágított szalmabálát, háttérben a tejútrendszerrel. Meditatív pillanatok ezek – állítja –, amelyeket szeretne átadni a képek befogadóinak is.
Volt már nagy sikerű kiállítása a lakhelyén, Majson (Magyarország), de a közösségi médiában is megosztja munkáit. Jólesnek számára a visszajelzések, például hogy a már említett villámos fotója az egyik szakmai oldalon 25 ezer lájkot kapott; Dávid megjegyezte, sohasem a számok motiválják. Sokkal inkább célja, hogy hasson az emberekre, érzéseket váltson ki belőlük, összehozza őket.
A moderntől a vintage-ig
Dávid elsősorban a digitális fotózásban találta meg és fejleszti magát, ami a képein is látszik. De nyitott a kísérleti fotózásra is, rajong a vintage, avagy a retrofotókért.
Több vintage-objektívje is van, szám szerint tizenhat, még a szovjet és az NDK-s időkből, amelyeket a digitális fényképezőgépére csatlakoztat. A két eszköz között nincs semmiféle kommunikáció, a régi optika ugyanis nem rendelkezik elektronikával, teljesen manuális beállítást igényel, a végeredmény pedig digitálisan rögzül. Van ebben a „buta” optikában valami plusz, ami miatt egy fotós – ez esetben Dávid – rajongásának tárgya lehet.
– Szokták mondani, hogy a mai objektíveknek steril a képi világa, amelyekkel nagyon éles, gyönyörű fotók készíthetők. A régi objektív képi világa messze nem olyan tökéletes, mégis különleges, festményszerű képek születnek – mondja Dávid, hozzátéve, van is néhány olyan képe, amelyeket ezzel a kombinált technológiával készített, s amikre büszke is.
A cél
Dávid a párja révén most már félig idevalósi, vörösmarti, közel áll hozzá a Drávaszög. Fotózott néhányszor itt, egyik évben a bormaratont is. Egyébként mindig nála van a gépe, az interjúra is magával hozta. Szeretné, ha a fotózás iránti szenvedélye egyszer főállásba „csaphatna át”.
Van egy mondás, ami így szól: „Próbáld meg az életedben elérni azt, hogy a hobbid legyen a munkád, és soha többé nem kell dolgoznod”. Ez volna az ő célja is, de csakis a – fentebb már megfogalmazott – lényeget megtartva.
