Gyermekkori sérelmek

0
8

A boldog gyermekkor sajnos nem mindenkinek adatik meg. Sokaknak görcsbe rándul a gyomra, ha visszaemlékeznek kiskorukra, és inkább annak örülnek, hogy már túlvannak rajta. Csakhogy a gyermekként elszenvedett fájdalmak, megaláztatások mintázata beleég a tudatalattiba, és akár egész életünk végéig okozhat testi-lelki problémákat.

Ildikó nevelőapja a hangulatok embere volt. Nemegyszer volt szemtanúja, hogy anyját a hajánál rángatja, majd ordítva pofon üti. A mindennapos részegség odáig fajult, hogy Ildi már nem is szeretett otthon lenni. Féltette anyját, de hibáztatta is, hogy eltűri a sok megaláztatást. Amikor rájött, hogy nincs kiút, elszökött otthonról.

A nagymamájánál húzta meg magát, nála biztonságra lelt. Az bántotta a legjobban, hogy a szülei nem is keresték. De jó volt így is.

Amikor a nagymama meghalt, kétségbeesett. Ugyanakkor próbált a szép emlékekből erőt meríteni, hogy a nagyi házában új életet kezdhessen.

A vágóhídon helyezkedett el, a csomagolóosztályon. Normára dolgoztak, és ő mindig a legjobban teljesített. Mindenhol azt próbálta bizonyítani, hogy keserves gyermekkorát nem érdemelte meg. Nagyon nehezen barátkozott, mindig félt a csalódásoktól. Barátnője is alig akadt, csak a munkatársaival tartotta a kapcsolatot.

Nem is volt tudatában, hogy a gépkezelő mindig ott van körülötte, még akkor is, amikor nem volt rá szükség a láncmunka beindításához. Bizalmatlanul fogadta a közeledését, nem is gondolt arra, hogy komoly kapcsolat alakulhat ki köztük. Ám hiába tiltakozott az érzései ellen, végül feleségül ment hozzá.

Két év eltelte után tudta csak meg, hogy anyja öngyilkos lett, amikor már nem tudta elviselni „terrorházasságát”. Ildikó lelkében ott őrlődött a sok sérelem, de hagyta, hogy a sors sodorja tovább. Nem volt nagy fellángolás részéről a férje iránt, mégis elfogadta a mindennapokat. Mindaddig, míg férje egy este hasonló állapotban jött haza, mint annak idején a nevelőapja. Elborzadva fogadta a részeg férj kitörését amiatt, hogy nem találta elég melegnek a vacsoráját.

Miután férje kijózanodott, őszintén elmondta neki gyermekkori traumáit, és közölte, hogy ő ezt nem fogja soha többet átélni. Férje megértően bólogatott, de mégsem maradtak el a hasonló alkalmak. Ildi határozott nővé vált, hiszen az élet megtanította, hogy ha ő nem változtat a helyzeten, benne marad a csapdában.

Most már ötvenéves elmúlt, és a magányt választotta társnak. Nem bánta meg, hogy kilépett a kapcsolatából. Tudatalattija óvatosságra intette, ezért a nyugalmat választotta, nem akart anyja sorsára jutni.