„Festés közben magammal beszélgetek, meg a színekkel és a formákkal”

0
55

Médiaházunk előterében a fából faragott gémek, a bellyei HMDK-alapszervezet székhelyén a kiállított festmények, a falu óvodájánál a gólyapár-szobor, a központi kocsma előtt álló „részeges“ szobra mind-mind egy helyi művész keze munkáját dicsérik. Egyed Árpád alkotásairól van szó, aki megosztotta velünk ars poeticáját, alkotói pályafutásából néhány pillanatot.

A szoborfaragást még gyerekként kezdte, háborús katonaszolgálata idején mélyült el jobban e tevékenységben. Ekkor vett részt először művésztelepen, és mutatta be munkáit egy, az eszéki kaszárnyában rendezett kiállításon. Az elfáradt honvéd című alkotása nagyon tetszett a közönségnek.

A művészet ettől kezdve része lett az életének. Folyamatosan járt alkotótáborokba, többek között az ernestinovói műhelynek volt visszajáró résztvevője. A festészet felé való nyitása is egy ilyen, az eszéki magyar iskolaközpontban rendezett tábornak volt köszönhető, még az intézmény működésének kezdetén.

– A Központban rendezett művésztelepen először fafaragóként vettem részt, Petőfi-szobrot készítettem. A második alkalomra viszont már csak festőket hívtak. Így jött az ötlet, hogy kipróbáljam magam ebben az ágazatban is. Már gyerekkoromban is volt érzékem a rajzoláshoz, ezt tudtam, viszont mindig úgy gondoltam, a művészethez ennél több kell – mondta Egyed Árpád, hozzátéve, itt készült festményei tájképek voltak, s noha senki se mondta rájuk, hogy „nem jók“, sosem érezte magáénak a realista ábrázolásmódot.

Festészetében a belső, szubjektív tartalmakat juttatja kifejezésre

Az expresszionista kifejezésmód áll közelebb hozzá, a belső, szubjektív „valóság“ ábrázolása. Ez jellemzi a bellyei HMDK-alapszervezet székhelyén kiállított absztrakt képeit is, köztük az Órák képsorozatot, melyben az idő, az elmúlás témáját járja körül.

Kérdésemre, hogy melyek azok a témák, amik a leginkább foglalkoztatják, nem emelt ki egyet sem, úgy fejezte ki magát, inkább az a célja, hogy feszegesse saját határait.

– Alkotás közben tulajdonképpen saját magammal „beszélgetek”, meg a színekkel és a formákkal, és leginkább az a kérdés foglalkoztat, visz előre, hogy mennyire tudom kifejezni azt, ami a fejemben van – osztotta meg velünk alkotói hitvallását Egyed Árpád.

Éppen ezért – tette hozzá – soha nem készít piszkozatot, nem tervez, hanem, szinte „ész nélkül” alkot, a pillanat szüli a festményt.

Kiállítás a láthatáron

Egyed Árpád már sokfelé bemutatta képeit a Drávaszögben, Szlavóniában és Magyarországon, sőt még Rómában is, ahol részt vett egyszer egy, a horvát katolikus zarándokok házában rendezett művésztelepen. Viszont mindig hobbiként tekintett erre a tevékenységre, amelyet munkája mellett gyakorolt. Tavalytól pedig nyugdíjasként hódol szenvedélyének.

– Az utóbbi időben fafaragással foglalkoztam inkább, meg megfestettem a Csingi-lingi-csárdát egy régi fénykép alapján, rajta van még a fahíd, amelyre gyerekkoromból emlékszem. De folytatnám az Órák festménysorozatot, és a tervek között szerepel egy újabb kiállítás is – tudtuk meg Egyed Árpádtól.

Fafaragó tehetségét egyébként emléktárgyak készítésére is használja, melyek kereskedelmi céllal (is) készülnek. Egyszer megkérdezték tőle, mi áll hozzá közelebb a két tevékenység közül, ő pedig azt válaszolta, a kisebb fadíszeket eladja, hogy vásznat vehessen, hogy festhessen (hogy „a saját határait feszegesse”). Festményeitől már sokkal nehezebben válik meg.