Farsangi díszlovaglás Szentlászlón

389
10-farsangi-lovas-2

Szentlászló – Újra patkódobogástól volt hangos Szentlászló február első szombatján, amikor félszáznál is több lovas vonult végig a falu utcáin. A lovak és gazdáik több háznál is megálltak, ahol szervezetek és magánszemélyek vendégelték meg őket.

Míg tavaly sűrű havazásban rendezték meg a farsangi díszlovaglás, addig idén verőfényes napsütés köszöntötte a félszáznál is több lovast, akik a szentlászlói postahivatal előtt gyülekeztek.

– Az első két évben a járási lovas klub volt a szervező, majd néhány hónappal ezelőtt úgy döntöttünk, megalakítjuk a szentlászlói lovas egyesületet – jelenleg 27 tagja van -, és átvesszük a szervezési feladatokat – mondja Dezső Siniša, az egyesület elnöke. Elmondta azt is, nagyon nehéz volt támogatást szerezni, a járástól csak 500 kúnát kaptak, de szerencsére a járási magyar önkormányzat vezetői ezúttal sem voltak szűkmarkúak, és az utolsó pillanatban sikerült más szponzorokat is találni.

A déli harangszó után indult el a lovascsoport. Első állomásuk Váci Éva házánál volt, ahol a szentlászlói nőszervezet tagjai várták őket sok finomsággal.

– Ez nőszervezetünk első idei megmozdulása. Szerettünk volna valahogyan mi is hozzájárulni a rendezvényhez, ezért úgy döntöttünk, megvendégeljük a csapatot. Sós és édes süteménnyel, teával, pálinkával készültünk – mondja Váci Éva, a szervezet elnök asszonya, aki elárulja azt is, hogy márciusban részt vesznek egy nőszervezeti találkozón Franciaországban, amelyre már most nagyon készülnek.

A lovasok ezenkívül még nyolc helyen álltak meg. Mindenütt a nőszervezetéhez hasonló bőséges kínálat várta őket. Útjuk során egyre több nézelődőt csalt ki a patkódobogás és az énekszó az utcára.

Miután végigügették a falut, a rendezvény záró akkordjára a kultúrotthonban került sor, ahol kiosztottak három serleget is: az egyiket a legfiatalabb – ötéves – lovas kapta, a másodikat a  legidősebb, a harmadikat pedig a legtávolabbi településről érkező résztvevő vihette haza. A serlegeket a csúzai Fica János vásárolta és ajándékozta, amit a szervezők ezúton is köszönnek neki.

A szervezők szerint ez volt eddig a legsikeresebb farsangi lovas felvonulás.