Egy vörösmarti Kossuth-fénykép históriája

518
Kossuth Lajos fiával, Ferenccel

Baranyai Júlia Vízbe vesző nyomokon című esszé stílusban írott könyvében közölte először azt a fényképet, melyet Kossuth Lajos Béni Izsák Ferencnek (1848–1906), a vörösmarti gazdálkodónak, fakereskedőnek ajándékozott, amikor az harminchét esztendősen felkereste Turinban. A kormányzó a róla készített fényképet névjegyének kíséretében 1885. március 9-én dedikálta: „Turin Mart. 9. 1885. Mi hozta Önt Béni Izsák Ferenc hazámfia Turinba? Kérdezém. Szívem sugallatára – felelte Ön megilletődéssel. Köszönöm. – Vigye Ön magával a megemlékezést arra, hogy a magyar nép szabadságáért a hazának szabadsággal tartozik. Kossuth.” Ez a fotográfia Béni Izsák leszármazottjától, unokájától, Novák Blankától került Baranyai Júliához, aki a róla elnevezett helytörténeti gyűjteményben helyezte el. Nemcsak a könyveknek, hanem a fényképeknek is sorsa van: a hosszan elhúzódó délszláv háború idején nyoma veszett, amikor a múzeumi gyűjteményt kifosztották. Megmaradt azonban egy másik Kossut-fénykép, jelenleg a református egyház lelkészlakának egyik szobájának fehérre meszelt falán látható. Ez a fotográfia 1892-ben, a nevezetes dedikációt követő hetedik évben készült, amikor Kossuth Lajos kilencven esztendős volt. Homály fedi, hogyan került Vörösmartra az Ellinger Ede fényképész által megörökített kép.

Vörösmart és az egész Drávaszög lakosságának körében nagy népszerűségnek örvendett Kossuth alakja, melyben nem kis szerepe lehetett Béni Izsáknak is. Baranyai Júlia írta Béni Izsák fogadtatásáról, amikor az hazatért Turinból: „… Béni Izsákhoz csoportosan érkeztek a drávaszögi magyarok Kőszegről, Kőből, Szőlősről, Sepséről, Laskóról, Darócról, Kopácsról, Karancsról. Minidig más-más csoport. Kérges kezükben megilletődve forgatták széles karimájú kalapjukat, elfojtott, visszafogott megindultsággal, vesztett remények elhalkuló szavával kérdezgették Bénit: »Hogy van a Kormányzó Úr?« »Oszt beszéltél is vele?« »Mit mondott?« »Sovány-e szegény« – kísérelte meg a szorongó érdeklődést sírós, rekedt hangon egy öreg kopácsi.”Kossuth Lajos Vörösmarton őrzött fényképe

A Vörösmarton őrzött relikviáról nem zárható ki, hogy azt is éppen Béni Izsák hozta magával egyik pesti útjáról, az Ellinger fényképész műterméből. Vagy egy másik lehetőség is szóba jöhet: 1897. július 5-én Csúzán nagy ünnepélyességgel avatták fel azt a 12 méter magas obeliszket, melynek oldalára Kossuth Lajos domborművét helyezték el talapzatán ezzel a felirattal: Kossuth Lajosnak, az utolsó nemes és élő polgárnak, aki örökké élni fog polgártársai szívében. Magyarország ezredéves fennállása alkalmából emelte Csúza község lakossága. A szoboravató ünnepségen a kormányzó fia, Kossuth Ferenc volt, akit édesapjával a nevezetes 90. születésnapon együtt fényképezett le Ellinger mester. Ő is ajándékként hozhatta, ugyanis a Vörösmarton őrzött fénykép ugyanakkori. Ennek készítési körülményeit jól ismerjük. Korának népszerű képes hetilapja, a Vasárnapi Újság 39. évfolyamának 51. számában, a 864–865. lapokon 1892. december 18-án Utóhangok Kossuth Lajos 90. születésnapjához címmel fényképekkel illusztrált beszámolót adott közre. A megjelentetett képeket 1892. szeptember 20-án, Kossuth 90 születésnapján készítette a Függetlenségi Párt köszöntő küldöttségéhez csatlakozott Ellinger Ede budapesti fényképész. Az újságcikk részletesen beszámol a fényképezés körülményeiről: „A függetlenségi párt küldöttségének látogatása politikai ünnepléssé nőtt, s mégsem vonta el Kossuth figyelmét azon tisztelgőkről sem, kik ugyan akkor pusztán magán emberekül jelentek meg nála, így Ellinger Ede budapesti fényképész főleg azért szegődött a küldöttséghez, hogy a látogatás jeleneteit, különösen pedig magát Kossuthot és környezetét épen e nevezetes évforduló alkalmából képekben megörökíthesse. És Kossuth, bár az ember képmásának előállításával foglalkozó művészek kéréseit legkevésbé hajlandó teljesíteni, nemcsak vendégszeretetével tüntette ki a fényképészt, hanem, főleg Ferencz fia rábeszéléseinek engedve, abba is beleegyezett, hogy Ellinger mind ő róla magáról, mind fiáról, nővéréről és dolgozószobájáról fényképi fölvételeket készíthessen.

Az ekként szerzett fölvételek most már mind sokszorosítva vannak s bizonyára nagy érdekűek minden magyar ember előtt, mint olyanok, melyek Kossuth születésnapjának 90-dik évfordulóját az alakok és jelenetek egész sorával illusztrálják, s így szemlélhetőleg állítják elénk azt, hogy milyen volt Kossuth Lajos maga és milyen környezetben élt, mikor életének 90-dik esztendejét épen betöltötte.

Ezen érdeklődésre számítva, lapunk fölhasználja az alkalmat, hogy Ellingernek e sikerült fényképi fölvételei közül a nevezetesebbeket hű másolatokban bemutassa.

Első sorban említendő magának Kossuthnak két arczképe, melyek egyike szemben, másika oldalvást mutatja azt a ritka fejet, melyet 90 esztendő sem volt képes kivetkőztetni eredeti, nemes formáiból külsőleg, sem meggyöngíteni benne a legtisztább és legfennköltebb gondolkozás nagyszerű műhelyét. Homloka fölött csaknem eltűntek ugyan az egykor épen oly szép, mint dús fürtök, de a hatalmas koponya hátsó részén még mindig elég sűrű a haj, melynek finom ezüst színét csak a gyöngéd pirosas arczot környező szakáll tiszta hófehérsége múlja felül.

Egy másik képen Kossuth és idősebbik fia, Ferencz, vannak együtt szintén igen híven eltalálva.”

A vörösmarti arckép szemben ábrázolja Kossuthot, alatta szerepel Ellinger Ede neve és műtermének címe: Budapest, Régi posta utca 11 szám.

A szerkesztőség által közreadott képek nemcsak Kossuthot és a környezetében élőket mutatják be, hanem az egyik felvételen a dolgozószobája is látható: „A kilenczedik képen Kossuth dolgozószobáját látjuk, szokott egy egyszerű berendezésével. A baloldali falnál elsőben is a díszes kandalló tűnik szemünkbe, melynek vállát különféle emléktárgyak, többek közt legutóbbi képviselő-látogatóinak arczképei foglalják el. Kár, hogy a kép széle épen oda esik, a hol Kossuth híres növénygyűjteményének fiókos szekrénye áll, s így ez leszorult a fényképező lemezről. A szemközti és jobboldali falak nagy részét a három üveges könyvszekrény foglalja el, fönt a szemközti falon pedig Kossuthnak az a képe látszik, melyet Parlaghy Vilma művésznőnk festett. A szobabelső terének három alkalmas pontján egy-egy asztal áll, ülőhelyektől környezve. Ez asztalok egyikén emléktárgyak, másikán a naponként érkező hírlapok vannak, míg a harmadik inkább dolgozgató helyül szolgál. A jobbfelőli asztal irányában látható Kossuthnak egyik legbecsesebb emléke, Shakespeare szülőházának remek kivitelű kicsinyített másolata, Shakespeare összes műveinek tartója, mellyel az angol munkások ajándékozták meg Kossuthot, mikor ő is mint munkás lépett föl kenyérkeresetből tartott föl olvasásaival Angolország különböző városaiban.”

A Drávaszög, Vörösmart népe Ács Gedeontól és a Turinba elzarándokolt Béni Izsáktól személyes híradást is hallhatott Kossuth Lajosról. Hogy szívébe zárta, azt a Kossut-nóta számos lejegyzett változata is igazolja. A magyar szabadság harcos vezérének emlékét úgyis őrizték, hogy a magyarok által lakott legtöbb településen utca viseli a nevét. S talán a Béni Izsáknak adott dedikált fényképnek félmondatát sem felejtették el: „…a magyar nép szabadságáért a hazának szabadsággal tartozik. Kossuth.”

Kossuth turini dolgozószobája

 

{fcomments}