Edzőtábor munkával és pihenéssel

0
139
09-csardas-zadar-1

Zadar – Július 25-től egyhetes edzőtáborban vett részt a HMDK csúzai Csárdás Ifjúsági Kultúregyesület népi tánccsoportja. Több új tag is csatakozott a táncegyütteshez, és hogy könnyebb legyen a fölzárkóztatásuk, nem tanultak új koreográfiákat, hanem a régieket gyakorolták. Természetesen a munka mellett pihenésre is jutott idő, a délelőtti edzések után délután szabad programok segítségével kapcsolódtak ki.


A zadari helyszínt másodszor választotta a Csárdás az edzőtábor helyszínéül.

– Ez egy ifjúsági szálló, ahol lehetőség van kinti és benti próbákra is, valamint az is nagyon fontos szempont volt, hogy egy nyugodt, városon kívüli helyszínről van szó. Itt főleg – a világ minden részéből érkező – fiatalok szállnak meg. Korábbi ott-tartózkodásunk óta felújították, így nagyon elégedettek voltunk a körülményekkel. Mivel koreográfusunk nem tudott velünk jönni, így a már meglévőket elevenítettük föl – ez azért is fontos volt, mert több új tag is csatlakozott hozzánk az utóbbi időben, így a régi koreográfiák felelevenítésével az ő fölzárkózásukat is megkönnyítettük. Délelőttönként próbáltunk, délután pedig szabad programok keretében barangoltunk a környéken, strandoltunk, és nagyon jól éreztük magunkat – nyilatkozta lapunknak Benić Hunor, a Csárdás Ifjúsági Kultúregyesület alelnöke.

 

Sok fellépés vár rájuk
A közönség szeretete és hálája arra ösztönzi a lelkes fiatalokat, hogy az egyébként rendkívül magas szintű tánctudásukat folyamatosan tökéletesítsék, egy-egy ilyen edzőtábor pedig kitűnő alkalom arra is, hogy a társaságot jobban összekovácsolja. Sok fellépés vár még rájuk idén is, így most egy kissé feltöltődve vághatnak neki a további kemény munkának.

– Nem sok idő marad a pihenésre, hamarosan Várdarócon, majd Pécsen lépünk föl. De nagyon várjuk a kopácsi Halásznapokon való szereplést is. És már most folynak az előkészületek a csúzai Szüreti és Bornapokra, amit szeretnénk még színvonalasabban megszervezni – vázolta a közeljövő feladatait Hunor.